Egy este húsz évvel ezelőtt

2022. április 6. 22:37
Vidám napnak indult.

Ács Ferenc írása a Mandiner hetilapban.

***

Öles léptekkel haladtam a terézvárosi szavazóhelyiség felé. Sütött a nap, mosolyogtak a plakátok, csicseregtek a madarak, pittyegtek az sms-sek: „Jól nézd meg a listát, soha többé kommunistát” – na ja!

Szavazás megvolt, irány a családi ebéd. Csupa semleges téma, nehogy vita legyen – a pulzus végig nagyon alacsony. Délután még aludtam is egy jót, de olyan jót, hogy azt hittem, majdnem lekésem a bulit, az eredményvárót, igen, azt. Persze csak nagyon időben akartam ott lenni, és akkor már izgultam. De nem azért, mert híres embereket láthatok, vagy fontos körök közelében lehetek. A barátaimmal akartam találkozni, akikről tudtam, hogy ott várnak rám. A húszas éveink vége felé jártunk, a lelkünk még tisztán fiatal volt. Kisétáltam az Oktogonra – milyen furcsa, hogy húsz év múltán is emlékszem arra, ahogyan felszállok a hatosra és megyek a Millenárisra: hányszor mehettem a hatoson, százezerszer?

Amikor kiértem az ultramodernnek számító budai épületbe, még csak lézengtek az emberek. Lassan indult be, mint minden választási buli. Végre találkoztam a cimboráimmal, és elkezdhettünk ökörködni. Iszogattunk és sokat röhögtünk. Egyre többen lettünk, megjött szinte mindenki a csapatból, és finoman csúsztunk be az estébe. Érkeztek az exit pollok, simán ment minden, a korábbi közvélemény-kutatási adatok ismétlődtek bennük. Még az első eredmények is tetszetősek voltak. Láttam néhány fancsali képpel sétálgató ellenzéki újságírót. „Baj itt nem lehet” hangulat gomolygott a teremben. Aztán teljesen váratlanul, mindenkit meglepve jött néhány rossz vidéki eredmény. Lassan halkult el a zsongás: a változás általában soha nem villámgyors. Nagy zavar azonban nem keletkezett: igyunk még egy sört! Vagy bort.

Jó, akkor itt fogunk élni – mondtuk”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés