Horn Gábor: A baloldal megbünteti Márki-Zayt

2022. április 4. 7:35
Kiderült, hogy összefogva kevésbé hatékonyak, mint összefogás nélkül – fogalmazott a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Fölényes fideszes győzelem és jelentős ellenzéki összefogás bukás – foglalta össze az eddigi eredményeket Horn Gábor a Magyar Nemzetnek. A Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint meglesz a Fidesznek kétharmados többség. Hozzátette, a győzelem mértéke meglepte, a ténye azonban nem. Szerinte a Fidesz győzelmének oka az emberek biztonságérzet iránti vágya, a január-februári jóléti intézkedések a kormány részéről, illetve az ellenzék „bénázása” lehet.

Kiderült, hogy összefogva kevésbé hatékonyak, mint összefogás nélkül – fogalmazott. „Személyi következményei biztosan lesznek a választásoknak.

Az Egységben Magyarországért összes pártja el fogja mondani, hogy miért nem ő tehet a vereségről, majd négy évig össze lesznek zárva

– mutatott rá az elemző, hangsúlyozva, hogy az ellenzéki pártok első dolga lesz a bűnbakkeresés.

Nyilvánvaló, hogy ezért a miniszterelnök-jelöltnek, Márki-Zay Péternek kell vállalnia a politikai felelősséget

– jelentette ki Horn Gábor. Szerinte nem lesznek baloldali zavargások a választások után. Úgy véli, ez egy olyan súlyos vereség, amely nem alapozna meg egy ilyen kormányellenes megmozdulást. Az elemző szerint elképzelhető, hogy a gyermekvédelmi népszavazás érvényes lesz, ha a Fidesz fölényes győzelméből indulunk ki.

Borítókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 181 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gabóca, az eredmények ismeretében hogy kitisztult a látásod Ráadásul mióta libás Gordon lett a sötét nagyúr magyar helytartója, a cica is visszahozta a nyelvedet...

Hát majd megoldják erőből kétharmaddal. A ti érdeketek is...

Hajnalban én is örömmel konstatáltam, hogy győztünk és nem álmodtam! Újabb 4 évnyi építkezés!

Pedig Gyurcsány, Jakab, Horn, Magyar és Bajnai rontotta el:-)

Az Összefogás csak azt érte el, hogy pártjaikban esetleg meglevő politikai értékek is kimosódtak. Nehéz lesz újra kezdeniük.

Elkúrtátok - megint Horn elvtárs.

Azok a közvélemény-kutatók, akik még a választás előtti napon is fej-fej melletti eredményt jeleztek előre, ugye lehúzzák a rolót?

Egy dolog állandó: hogy Horn Gábornak kell osztania az eszt ellenzéki oldalon.

Egy nappal ezelőttig pl. hónapokon át arról, hogy az ÖSSZEFOGÁS a Szent Grál, hogy GYŐZHET az ellenzék, hogy Márki-Zay-nak micsoda HOZZÁADOTT ÉRTÉKE van stb. stb.

Kényelmetlen azoknak megmagyarázni a fiaskót, akik vezető szerepet játszottak a kommunista-fasiszta szövetség létrehozásában, felfuttatásában, sztárolásában. Várom már a barna ingessé vedlett Puzsér önvallomását is..... Gábor! A szomorú az, hogy alkalmatlanok vagytok egy nemzetben gondolkodó ellenzéki alternatíva kidolgozására. Látod, Gyurcsány ma is az Európai Egyesült Államok megteremtésének fontosságáról beszélt, Feri semmit sem érzett, értett meg a társadalmi folyamatokból, az ellenzéki oldalon nincs egy politikus, aki a társadalom "aortáján" lett volna képes rajta tartania a kezét.
Gábor!
lehet a szennyest mosdatni, az egész alkalmatlan ellenzéki elit szereplőit egyenként szeplőtelennek beállítani, de ezzel csak az agóniát szolgáljátok. Ezekkel nem lehet a holnapot építeni. Lejáratódott, mindenre alkalmatlan bukott politikusokkal nem lehet a Fideszt négy év múlva sem megverni.
Az kevés, hogy a magyarországi zsidók döntő hányada gyűlöli a magyarokat, a katolikusokat, minden más vallásút, hogy nem tekintik hazájuknak ezt az országot, hogy a fővárosi gyökértelen, döntő többségükben vidékről származó RTL népét magatok mögé tudjátok állítani. Követeld az összes ellenzéki pártvezető lemondását, a koalíció felmondását, egy új, hiteles ellenzék megszervezését. Nincs más alternatíva.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés