Meghökkentő: Magyar Bálint még a politika szemétdombjáról is visszatér és ellenségeskedik

Jól látható, hogy Magyar Bálint még ma is szemben áll a nemzeti érdekkel, ma is csak rosszat akar a magyaroknak. Horváth K. József írása.

Egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy sugárbetegségben szenvedő orosz katonákat kellett elszállítani Csernobil környékéről.
Az Index arról számolt be pénteki cikkében, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA)
Azt írták, hogy ebben az ügyben még vizsgálatot folytatnak, a szervezet vezetője, Rafael Grossi például pénteken Kalinyingrádban magas rangú orosz tisztviselőkkel tárgyal majd – tették hozzá.
Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, az ukránok azt állították, hogy az orosz katonák a harcjárműveikkel felverték a radioaktív port a Csernobiltól nyugatra lévő Vörös-erdőben, majd beásták magukat.
Később azt is közölték, hogy az oroszok megkezdték a visszavonulást a térségből, de közben túszokat is magukkal vittek.
Nyitóképen egy munkás sétál Csernobilban a reaktor előtt. Fotó: STR / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP