Nagy hátszelet kapott Olaf Scholz német szocdem kancellár a saarlandi választáson, ahol abszolút többséget szerzett vasárnap az SPD.
Írta: Bauer Bence és Darkó Tünde (MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért)
Vasárnap tartották Németországban a Saarland, azaz Saar-vidék 17. tartományi parlamenti választását. A megmérettetés korántsem csak helyi jelentőségű, sokkal inkább a 2022-es évben lebonyolítandó további három tartományi választás (Schleswig-Holstein, Észak-Rajna-Vesztfália és Alsó-Szászország) előszele is lehet, s fokmérője az országos, azaz szövetségi politika alakulásának. Ez volt az első voksolás az új, Olaf Scholz vezette kormány beiktatása óta. Az eredmény egyfajta politikai földrengés: az eddig regnáló Tobias Hans (CDU) csúnyán megbukott, s az SPD abszolút többsége egyedülálló a jelenlegi német politikában. Az új miniszterelnök Anke Rehlinger (SPD) lesz.
A 61,4%-os résztvételi arány mellett a választást az SPD nem teljesen váratlanul nyerte meg, a szavazatok 43,5%-át söpörte be (plusz 13,9%). Ez kiváltképp jó eredménynek számít, utoljára 1994-ben sikerült ilyen kimagasló szereplés. Azonban a második helyre szoruló CDU 28,5%-os eredménye az elvárások szerint alakult (mínusz 12,2%), azaz helycsere történt. De így is történelmileg a legrosszabb eredménye, csak 1955-ben szerepelt rosszabban, de akkor még nem német tartomány volt a Saar-vidék, hanem francia protektorátus. Az AfD 5,7%-a jól mutatja, hogy túl van a párt a zenitjén (minusz 0,5%), de minden belső vita ellenére van egy stabil szavazóbázisa. Szintúgy nagy belső vitái voltak a Balpártnak (Linke), ők a maguk 2,6 százalékával kiestek a törvényhozásból (minusz 10,3%).
Az egész este során nagy izgalom volt a Zöldek és az FDP háza táján, s csak a késő este közölt előzetes hivatalos eredmény tette egyértelművé: mindketten megbuktak, az FDP 4,8%-ot szerzett (plusz 1,5%), a Zöldek pedig – nem elírás – 4,995%-on álltak meg (pluzs 1,0%), s csak 23 szavazat (!) hiányzott a mandátumszerzéshez. A saarbrückeni parlament mostantól így fest: SPD 29, CDU 19, AfD 3 képviselő.
Az alig egymilliós létszámú Saar-vidék a három városállam után a legkisebb német tartomány. Méretéből adódóan azt gondolhatnánk, hogy se nem jelentős, se nem túlzottan lényeges, ha új tartományi parlamentet választ. Ez azonban nem így van. 1957-ben csatlakozott a Németországi Szövetségi Köztársasághoz, s gyakran figyeltek fel rá a németek. Így volt ez 1975-ben, amikor az 50 fős saarbrückeni parlamentben patthelyzet alakult ki a két tábor között, mindegyik 25 mandátummal rendelkezett. A német közjogi berendezkedésben azóta triviális, hogy a páros számú parlamenteket kerülni kell. Az 1980-ban kezdődő ciklustól már 51 képviselő volt. Saarlandban történt szintúgy az is, hogy 1999-ben csak két párt, a CDU és az SPD került be a parlamentbe, így tudott 26 mandátummal abszolút többséget szerezni a CDU a legendás Peter Müller miniszterelnökkel. Utoljára, 2017-ben pedig a két nagy párt mellett csak az AfD és a Balpárt jutott be, így aztán csak a nagykoalíció maradt lehetőségként. Most is sokáig teljesen képlékeny volt, hogy két, három, négy, öt vagy hat politikai csoportosulás szerez mandátumokat – maradt a végén három párt parlamenti jelenléte.
Sok jelentős politikus pályafutása ebben a kis tartományban kezdődött. Szinte hírhedtek azok az idők a kilencvenes években, amikor a Saar-vidék akkor még szociáldemokrata miniszterelnöke (1985-1998), Oskar Lafontaine a szövetségi ellenzék vezére, s egyben Helmut Kohl kancellár ellenlábasa volt. Ehhez a miniszterelnökségét használta fel hatékonyan, hiszen akármilyen kicsi is a Saar-vidék, a Szövetségi Tanácsban, a tartományok szövetségi szintű képviseletében többségben volt az ellenzék, s annak vezetőjeként Lafontaine túlmutatott saját szerepén. Lafontaine egy puccsszerű pártkongresszuson SPD-elnök is lett, ahonnan a Schröder-kormány pénzügyminisztereként 1999-ben hirtelen felindulásból otthagyta minden posztját, s sértődötten távozott a politikából. Később aztán annál nagyobb durranással a Balpártban bukkant fel annak elnökeként, s azt 2009-ben Saarlandban több mint 20%-os magaslatokba röpítette. Időközben azt a formációt is otthagyta, a Balpárt meg is bukott. A szavazók 80%-a szerint a Balpárt csak Lafontaine-nel tudott sikeres lenni.
Egészen a közelmúltig, az utolsó Merkel-kormányban egészen három szövetségi minisztere is volt a Saar-vidéknek, Heiko Maas, Peter Altmaier és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) személyében, azaz méretéhez képest sokkal nagyobb befolyással bírt, mint sok más tartomány. Maas egyébként SPD-s színekben háromszor próbálkozott Saarlandban, de mindig a CDU nyert, így nemes egyszerűséggel felfele buktatta magát Berlinbe.
Annegret Kramp-Karrenbauer, akit Merkel kancellár szívesen látott volta utódjaként, még az utódlási harcokat megelőzően 2011-től hét évig volt saar-vidéki miniszterelnök. Két meggyőző választási sikert ért itt el, s ő vezette a szövetségi nagykoalícióval egy időben egyedüli ugyanilyen összetételű kormányt. Akkor figyelt rá először fel a német közvélemény, amikor 2012-ben, alig pár hónappal miniszterelnökként történő megválasztását követően felrúgta az általa csak örökölt, de sose szeretett ún. Jamaica-koalíciót, melyet a CDU a Zöldekkel és liberális FDP-vel alkotott. Következett a nagykoalíció, s ez a kormányzás nagyon megtetszett nemcsak neki, de a honfitársainak is. 2017-ben, az utolsó tartományi választáson a CDU óriási sikert ért el: 40,7 %-ot ért el, s ez volt a híres Schulz-vonat – azaz Martin Schulz kancellári jelöltségének – kisiklásának első állomása.
2018-ban azonban, amikor megválasztották a szövetségi CDU főtitkárának, ott kellett hagynia a számára kedves és kényelmes tartományi politizálást. Merkel és támogatói számára AKK nagy választási sikere és Schulz leállítása lehetett volna a CDU szövetségi szintű jövőjének is a záloga. Gyorsan futott fel, alig egy évvel később a gyengélkedő Merkel utódja lett pártelnökként, de hamarosan meg is bukott. A 2021-es szövetségi parlamenti választások során megszerzett Bundestag-mandátumáról pedig lemondott és visszalépett a politikából, így utólag kijelenthető, hogy nem bizonyult jó döntésnek a Saar-vidéki tartományi politizálás helyett a szövetségi szintre váltani.
A Kramp-Karrenbauer helyére került Tobias Hans nagy reményekkel indult, de a végén a most vasárnapi voksoláson az SPD kicsavarta a kezéből a kormányrudat. A mérések azt is mutatták, hogy Kramp-Karrenbauer korábban sokkal népszerűbb volt, vele talán más eredményt ért volna el a CDU tegnap. Kramp-Karrenbauer azért hagyta ugye ott Saarlandot, mert Merkel vele képzelte el a CDU jövöjét, kiváltképp Merz nélkül. A helyzet most viszont úgy fest, hogy AKK már sehol sincs, Merz pedig a CDU párt- és frakcióvezetője lett.
A két nagy párt miniszterelnök-jelöltjéről fontos tudni, hogy a választásokig együtt kormányoztak a Saar-vidéken, mégpedig miniszterelnök és helyettese felállásban. Tobias Hans 2009 óta tagja a tartományi parlamentnek. 2015-ben a tartományi CDU frakcióvezetőjévé választották. 2018 óta kormányozza a tartományt nagykoalícióban miniszterelnökként és a tartományi CDU elnökeként. Az SPD jelöltje, Anke Rehlinger régebb óta van jelen a saar-vidéki politikában, 2004 óta tagja a tartományi parlamentnek. 2012-ben igazságügyi, valamint környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi tartományi miniszterré nevezték ki, majd 2014-ben gazdasági, munkaügyi, energiaügyi és közlekedési miniszter lett Heiko Maas utódjaként, aki akkor szövetségi igazságügyi miniszter, később külügyminiszter lett, így Rehlinger a tartományi miniszterelnök-helyettesi tisztséget is megörökölte.
Gyakori példa – nemcsak a Saar-vidéken –, hogy a helyben leszerepelt vagy megbukott politikusok aztán hirtelen a szövetségi politikában találnak új aktivitást: így volt ez Maas és a korábbi miniszterelnök Reinhard Klimmt (SPD) esetében is.
A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a két miniszterelnök-jelölt személyisége döntő lesz a választás végkimenetelében, nem pedig feltétlenül a pártpreferencia. Sokan a CDU-nak fontos kérdésekben, mint gazdaságpolitika, foglalkoztatás, bevándorlás és a közlekedéspolitika kompetensebbnek találták Anke Rehlingert. Ez azért is érdekes, mert a két politikus életútja is hasonló: Mindketten a Saar-vidékről származnak és ott helyben építették fel karrierjüket. Mindketten politikus családba születtek, és könnyen előre törtek a tartományi politikában. Rehlinger 29 évesen már a tartományi igazságügyi miniszter tanácsadója lett, Hans a tartományi parlament képviselőjeként három év után már frakcióvezetői posztot szerzett, de egyszer se nyert még miniszterelnökként választást, hisz 2018-ban csak örökölte a kormánytöbbséget.
A többi pártot tekintve rendkívüli a helyzet, hiszen a tartományi Zöldek saját hibájukból nem állíthattak listát a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon, az FDP az elmúlt 10 évben nem volt bent a tartományi parlamentben. Az AfD pedig megosztott, egymással vitázik, de még így is stabilan be tud jutni a parlamentbe, akármilyen szélsőséges is. Azaz hosszútávon kell kalkulálni egy magát stabilizálni tudó AfD-vel, s ez egy olyan AfD, amely nem koalícióképes. Főhet tehát a CDU feje.
A Balpártot ezzel szemben belső krízis sújtja: A már említett Oskar Lafontaine március 17-én kilépett a pártból. Emellett több pártkizárás is folyamatban van a Balpártnál, így például Sahra Wagenknecht ellen is folyik eljárás, aki nem mellesleg Lafontaine felesége. Mindennek következtében Lafontaine maga szólította fel a tartomány szavazóit, hogy ne szavazzanak a Balpártra. Már csak azért is nehéz a párt helyzete, mert hosszú, tartós és átfogó a hanyatlása, tartományi szinteken és szövetségi szinten egyaránt.
Sok éven át az volt Németországban a közhely, hogy a politikában szivárványviszonyok uralkodnak, azaz sokszínű a politikai paletta, s gyakorta hárompárti koalíciók alakulnak. Igaz ez mind a szövetségi szintre, mind a tartományok felére is. Viszont Saarlandban másképp mennek a dolgok. Ebben a tartományban hagyományosan erősek a nagy pártok, s az SPD nagy visszatérőként simán el tudta hóditani egyedül is a hatalmat a CDU-tól, a kicsik már nem is játszanak szerepet.
Az első voksolás 2022-ben jól mutatja, hogy a néppártok szerepe nem múlt el. Bár a CDU katasztrofális szereplése nagyjából egybecseng a szövetségi választáson elért eredményével, ez a Merkel-CDU utolsó szemrebbenése. A párton belüli politikai erőviszonyokat tekintve azért is figyelemreméltó a helyzet, hogy a párttagok nagy része Friedrich Merzet szerette volna látni ebben a pártelnöki tisztségben, de a saarlandiak és Tobias Hans is azok között voltak, akik sokáig nem támogatták Merzet. Először AKK-t, később pedig Armin Laschet mellett tették le a voksukat.
A saar-vidéki CDU-ban voltak és vannak Angela Merkel leglojálisabb támogatói, akik még most is idenkednek Friedrich Merz személyétől. A legnagyobb merkelista CDU-szervezet leszereplése most már mindenki számára jól láthatóan azt is mutatja, hogy a CDU-s szavazók nem kérnek már belőlük. Ez a választási eredmény az ő kudarcuk is. Nyilván a Merz-CDU felépítése nem pár hónapos feladat. Merz maga hűvös távolságtartással szemlélte a saar-vidéki eseményeket, csak egyszer kampányolt, de erre a helyiek nem is tartottak igényt. Így aztán a kudarc nem is égett rá. A szavazók is így látják: 61% szerint Merznek a saarlandi választásnál nem volt semmilyen szerepe.
Az ellenzéki pozícióban politizáló CDU sikeréhez vagy kudarcához hozzájárulhat a jövőben az, hogy meg tudják-e tartani a bástyákként szolgáló CDU vezette kormányokat Schleswig-Holsteinban és Észak-Rajna-Vesztfáliában. Alig képzelhető el, hogy a 2017-es szép eredményeket ismételni tudná a CDU, inkább a kudarc mérete és annak következményei lehetnek érdekesek. Minden esetre nem szabadna csak úgy egyszerűen a mostani helyzetért Merzet felelőssé tenni és a nyakába varrni az esetleges rossz szerepléseket.
Az SPD pedig bebizonyította, hogy egy karakteres, autentikus és szimpatikus jelölttel lehet nyerni. Sőt, úgy is lehet nyerni, hogy korábban mindenki leírta a pártot. Ahogy a szövetségi szinten, itt is a helyettesből lett az első ember. Rehlinger minden mérés szerint egy jó és alkalmas jelölt volt, s verni tudta a nem sikeres miniszterelnököt. Most ezt a hátszelet tudja aprópénzre váltani Olaf Scholz, hiszen az abszolút többséggel Saarlandban olyan fegyvertény van a kezében, amely politikailag jelzésértékű, visszahozta az SPD régi sikereit, motivációt ad a nagy választási évre és egészen konkrétan a Szövetségi Tanácsban növeli a kormányának elkötelezett szavazatokat. A Saar-SPD megmutatta, hogy az SPD szövetségi győzelme nem egy kivételes helyzet volt, hanem akár egy hosszabb SPD-sikersorozat kezdete is lehet. De azért ne feledjük el: Saarland egy kis tartomány, különös történelemmel és politikával, messzemenő következtetéseket talán korai levonni.
Nyitókép: Olaf Scholz kancellár és Anke Rehlinger a Saar-vidéki kampányban (OLIVER DIETZE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
A terrorizmust megszokni nem fogjuk – az európai politika felelőssége a béke és a biztonság megteremtése! Nagy Ervin írása.
Súlyos bűncselekmények kerültek szóba – a szűkszavúan nyilatkozó rendőrség egyelőre nem erősítette meg az értesüléseket.
Az OMSZ kommunikációs vezetője Kunetz Zsombor állításaira reagált.
A Mandiner korábban megírta: a feltételezett támadó X oldalán bizarr posztokat osztott meg, amelyben Angela Merkelt és a német kormányzat politikáját kritizálta.
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
Benjamin Henrichs hónapokra kidőlt.
A terrorizmust megszokni nem fogjuk – az európai politika felelőssége a béke és a biztonság megteremtése! Nagy Ervin írása.
