Gyurcsány: A handabandázó mitugrász Orbánnak vége

2022. március 26. 13:09
A bukott miniszterelnök szerint Orbán Viktorból „lúzer” lett.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor „győzni már csak ott és akkor tud, ha nincs ellenfél” – derül ki a baloldal vezérének szombati Facebook-bejegyzéséből.

„Most Európa áll nagy változás előtt”

A DK elnöke közösségi oldalán megosztott bejegyzésében 2001. szeptember 11-ével indított, mondván, „a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás után más lett Amerika, és egy kicsit más a világ. Most Európa áll nagy változás előtt”. Ezek után rátért a koronavírusra, amelynek kitörése után „az európai országok közös vakcinabeszerzés mellett döntöttek”. Gyurcsány szerint így

a handabandázó mitugrászoknak vége. Köztük a minden ellen harcoló, a mindentől bennünket megvédő Orbánnak is”

– fogalmazott a baloldal vezére.

„Megyünk az Európai Egyesült Államok felé”

A DK elnöke bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte az EU orosz-ukrán háborúval kapcsolatos együttműködése azt mutatja, „itt kopog az ajtón a minden korábbinál egységesebb Európa”. Mint fogalmazott: „Igen, megyünk az Európai Egyesült Államok felé. Orbán meg ezzel együtt iratkozik ki a történelem fő áramából.”

A bukott miniszterelnök szerint „az egykori nagyhangú nemzetközi bajkeverőből lesajnált, jobb körökből kinézett lúzer lett” [...], aki „győzni már csak ott és akkor tud, ha nincs ellenfél.”

A Gyurcsány-párt vezére okfejtését egy Don Quijotés hasonlattal zárta. Megfogalmazása szerint Orbánnal ellentétben „Don Quijotet legalább lehetett szeretni.”

Nyitókép: Mátrai Dávid

Összesen 211 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondja ezt a handabandázó mitugrász.
Nice.

Miből gondolod, hogy amit a kilóra megvásárolt Európai Parlament mond, az maga az igazság, maga a valóság?

Csak azért, mert te arról az oldalról kapod a szegényes "szellemi muníciót"?

Szellemi elődeid évtizedekig kárhoztatták az akkori vezetőket, mert a második világháborúban hadsereget küldtek a Szovjetúnió ellen. Most viszont ezeknek az elődöknek a ma is itt lévő leszármazottai, politikai örökösei katonákat küldenének ugyanoda, Oroszország ellen. Elég érdekes, nem? Van erre rövid, tömör válaszod?

Gyurcsány, te mit keresel még a magyar politikában? Te önmagadat túlélt politikai hulla, a magyar nép életminősége elleni merényleteid okán már meg sem mukkanhatnál, de még mindig gátlástalanul osztani akarod az észt. A föderatív Európa a te moszkovita baromságaidnak az egyike. Szavazzon Orbánra, aki ettől a gazembertől meg akarja védeni önmagát és szeretteit!

Tudod, hogy mifelé mész te? Az ajtón kifelé! Már ha megtalálod a kilincset.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés