Innentől egy dolog számít: a mozgósítás

„2019-ben korántsem jellemezte olyan erőteljes közösségi oldalas jelenlét a kormányoldalt, mint 2022-ben. Ez pedig óriási különbséget jelent. Olyan különbséget, amelynek igazán a hatásait csak egy komoly válsághelyzetben látnánk igazán, ami remélhetőleg nem lesz. Legalábbis Márki-Zay Péter szavaiból kiindulva nem. Értik, a csávó halál komolyan elhitte, hogy az a sok kamu, amivel az állítólagos szövetségesei szívatják, valóban úgy van és a legvásáribb, átlátszó pletykákat is a politikai közbeszéd szintjére emelte. A szövetségesek meg csak nézhettek, hogy ennek amúgy mi baja van? De minden, mert Márki-Zaynak a világon semmilyen problémát nem okoz, ha egy korábbi hazugságát kell letagadnia. Sőt, meg is indokolja, hogy tulajdonképpen az nem is hazugság volt, hiszen el sem hangzott olyasmi.

2002 pedig korszakhatár volt. Az akkori vereség nélkül ma a magyar jobboldal nem olyan lenne, mint amilyenné vált. És bármilyen merész is ezt mondani, lehet, éppen az a pofon kellett, hogy azzá válhasson, mint ami manapság. Mert ott látta be mindenki, hogy önmagában a siker kommunikálása semmire sem elég. Ha nincs mozgósítás, ha nem beszélünk az ellenfeleinkről, ha nem mutatjuk be újra, újra és újra, hogy milyen politikát is képviselnek, mit akarnának, mik a valódi céljaik, akkor még a viszonylag lojális, de nem keménymaghoz tartozó szavazók is elbizonytalanodhatnak. Hiszen nagyon jó, ami most van, no, de ezek a másik oldalon azt mondják, hogy mindez marad, sőt, ennél is jobb lesz! Kecsegtető, nem? És ha mi nem szembesítjük az unalomig az embereket a valóságos baloldallal, akkor sokan beleeshetnek ebbe a kecsegtető csapdába.

Az ellenfeleinkkel való foglalkozás, tetszik vagy sem, de kardinális kérdés. A siker kommunikációja pedig, újfent, tetszik vagy sem, nem elegendő semmihez sem. Ami már megvan, az adottság. Persze, ezt is ki kell emelni, de ez csak a sok közül lehet az egyik elem. Ezért értetlenkedem, amikor jobboldali szavazók tartják soknak az ellenfelek bemutatását. Soha nem lehet elég sok! Ne magukra gondoljanak, ők már meggyőződésből szavaznak. A bizonytalanokat, kételkedőket és hasonló embereket kell elérni. Aki pedig meggyőződésből szavaz, annak is nagyon fontos, hogy mindenféleképpen, ha törik, ha szakad, de ott legyen április harmadikán!

Mert erről is beszélünk eleget, de önmagában az esélyesség semmire sem elegendő. Kizárólag az számít, hogy urnazáráskor mennyi voks lesz a kormánypártokra és mennyi az ellenzékre. Ennyi. Ezért egy kicsit hálás is vagyok a Publicus-nak vagy a Republiconnak, akik amolyan Fülöp-szigeteki, japán katonaként, mintha már az 1960-as években lennénk, továbbra is vívják a második világháborút. Mert amikor ezek az elemzőcégek azt mondják, hogy mindenki más téved, nem jelentős a Fidesz-KDNP előnye, hanem kétszázalékos vagy annyi sem, akkor a mi malmunkra hajtják a vizet. Bizony, nem kényelmesedhetünk el, nem gondolhatjuk, hogy ezt a harcot már megharcoltuk. Gondoljuk csak azt – miközben rendületlenül bízunk magunkban –, hogy nagyon kiélezett a harc. Mert mindenkinek ott kell lennie és szavaznia kell.

Szóval Horn, Pulai, köszi szépen a mozgósításban adott segítséget!”

Fotó: Földházi Árpád