Üdvözüljön, aki akar, itt a recept hozzá!

Végtelenül szangvinikus. Mérhetetlenül lelkes. Megrázóan őszinte. És nagyon szereti Istent. Tömören nagyjából így jellemezhető Costanza Miriano, aki a kortárs keresztény lelkiségi irodalom egyik üde színfoltja – és nem csak azért, mert a hétköznapi élethelyzetek kihívásaihoz illeszkedve ír, hanem azért is, mert személyisége átüt könyveinek lapjain. 

A szerető feleség és négygyermekes édesanya végre eldöntötte, hogy szeretne kolostorba vonulni és szerzetesi életet élni, ami az ő életállapotában meghökkentő fordulat, azonban nem teljesen lehetetlen: a közelmúltban megjelent könyve éppen azt mutatja be, hogyan lehet bárki „szerzetes”. Persze a szónak abban az értelmében, hogy saját élethelyzetében teljesíti ki Isten rá vonatkozó nagyszerű tervét és lesz odaadó, lelkes, a hétköznapok bornírt kihívásait is türelemmel legyőző harcos; Isten harcosa. 

A hétköznapi szerzetesség (nem új, de szép) ideáját építő Miriano megalkotta a wifi-kolostort, amelybe minden olvasóját előszeretettel meghívja. Itt nincsenek falak, apró cellák, sőt, fizikai közelség sem szükséges – a szerző a komoly lelki életet helyezi a középpontba, amelyet bárhol a Földön, bármilyen létállapotban megvalósíthatunk, a kolostorunk pedig a megélt lelki közösségből épül (így lesz wireless fidelity, azaz drótnélküli hűség és wifiből). A kolostorhoz felépülő impozáns katedrális sem a kövek, hanem a lélek temploma lesz, öt monumentális erejű tartóoszlopon, amely életünket hordozza. 

A katolikus újságíró olvasmányosan, sokszor inkább személyes történeteket mesélve vezet be az öt oszlop ismeretébe:

Megjegyzései és kiszólásai időnként kifejezetten zavaróan hatnak, képes olykor a már-már misztikus mélységet is humorosnak szánt megjegyzéssel fűszerezni, de tény, máskor valóban megnevettet és segít nehéz kérdésekről is mosolyogva gondolkodni. Hogy ez a furcsa elegy összességében jó benyomást kelt vagy inkább zavar, nehezen eldönthető kérdés, de az tény, hogy a lelki tökéletlenség kézikönyve olyan alapozó, amelyet nem csak kezdők és újrakezdők, hanem intenzív hitéletet élők számára is érdemes kézbe venni. 

Miriano ugyanis a tréfák mellett is komolyan veszi szolgálatát, és nem csak vallja, de éli is, hogy „ha nem teszed közkinccsé, amit Istenről megértettél, azt jelenti, hogy nem értettél meg semmit”. Ennek jegyében hív folyamatos bibliaolvasásra is. S mivel „a Szentírás rólunk és örök életünkről szól, ezért érdemes teljes értelmünkkel nyomába szegődnünk”. Remek dolog, ha a Biblia ott van könyvespolcaink valamelyikén, de figyelmes olvasása nélkül sosem kerül a szívünkbe. 

Az író egyszerre javasol és tanít, lelkesít és érvel akkor is, amikor az imáról értekezik. Saját megfogalmazása szerint ez „a lelki élet légzése”, s hogy e légzés valóban életben tart, sőt, a korábbi életünknél sokkal szebb életet ajándékoz nekünk, azt erőteljes személyes történettel szemlélteti.

A könyv talán legnagyobb mélységeket feltáró fejezete a gyónásról szóló szakasz. A téma nehéz, még a gyakorló katolikusok jelentős része számára is, pedig – így Miriano – „ha igazán megértenénk, ha valóban hinnénk benne, nagyon nagy erővel változtatná meg az életünket, mégpedig örökre”. A gyónás, mint írja, pontos diagnózist állít fel rólunk két szempontból is; egyrészt arról, hol tartunk (lelki) életünkben az adott pillanatban, másrészt pedig arról, miben kell javulnunk. A bennünket felszabadító szentgyónás ereje semmihez sem fogható, eközben

A bűnbocsánat szentsége után szentáldozáshoz járulhatunk, az eucharisztia pedig éltető erő, minden forrásunk belőle fakad. Miriano szenvedélyesen érvel amellett, hogy a mindennapos részvétel a szentmisén az egész életet alapvetően megváltoztató gyakorlat, amelyet még soha senki nem bánt meg, végtelen hálát viszont annál többen éreztek miatta. 

Az ötödik oszlop sem könnyed csevegések témája – nem is népszerű. A böjtről kevesen írnak egyszerre érthetően és biblikusan, gyakorlatiasan és miszticizmust idézve; az olasz újságírónak azonban sikerült. Osztja a felismerést, miszerint korunk elkényelmesedett nyugati kereszténységének újra fel kell fedeznie a böjtöt, annak lelkiségi értékeit, szépségét és az általa nyújtott erőt. „A böjtöt ajándékba kapjuk, hogy megnyissuk a szívünket és nagyobb helyet készíthessünk neki” (mármint Istennek), hogy elforduljunk az életünket millió ponton övező felesleges luxustól, és a valós szükségletekre fordítsuk a figyelmünket. Ehhez persze szükséges, hogy

Ez a többlet betölti életünket, és segít üdvösségre jutni – a fejezet végére egészen tisztán látjuk. 

Costanza Miriano változásra hív bennünket, olyan változásra, amely egész életünkre hatást gyakorol, és minden hiányt betölt. Hiszen „amikor elkezdünk megváltozni, a kereszténység többé nem csak hab lesz életünk tortáján, ami gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mintha ateisták lennénk, csak egy kis dísszel és némi hagyománnyal. Amikor megváltozunk, a keresztény lét a lélegzetünkké válik.” 

Mindezt pedig nem csak kolostorba vonulva élhetjük meg, de a szennyes ruhák, mosogatásra váró edények, munkahelyi konfliktusok, álmatlan éjszakák, családi drámák és a világ minden más nyomása mellett (és azok ellenére) is. Erről szól a wifi kolostor és a Miriano által kínált „szerzetesi” élet: a hétköznapok rendetlenségeiben is találkozni Istennel. 

***

Ismerkedjen meg hangoscikkeinkkel!