Jakab Péter Z. Kárpát Dániel náci karlendítéséről: Nem érdekel

2022. március 17. 11:25

A Jobbik elnöke a Fideszt emlegette a karlendítés kapcsán, annak ellenére, hogy saját pártjának alelnökéről van szó.

2022. március 17. 11:25
null

Jakab Pétert az ATV Egyenes beszéd című műsorának március 15-i adásában kérdezték meg saját alelnökének, Z. Kárpát Dánielnek a náci karlendítéséről.

A Jobbik elnöke először is azzal védekezett, hogy Z. Kárpát elfogadta a Jobbik elvi nyilatkozatát, ezzel tisztára is mosta múltját. Majd ezek után olyan fejtegetésbe kezdett, miszerint az összes szélsőséges a Fideszben van. A műsorvezető azonban emlékeztette, hogy most Z. Kárpátról van szó, majd megkérdezte az elnököt, lemond-e listás helyéről a kart lendítő alelnök. Jakab Péter erre nem válaszolt, helyette azt mondta, Magyarországon „sokkal súlyosabb problémák vannak”, mint Z. Kárpát karlendítése.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Jakab szerint ha Z. Kárpátban „lenne bármiféle antiszemita érzés, akkor nem lenne a közösségünk tagja”. A műsorvezető felvetette, hogy ha nem lenne szélsőséges, nem is lendítette volna a karját. A pártelnök erre azt mondta, több évvel ezelőtt történt, 

nem érdekel”

– fogalmazott, majd harmadszor is a Fideszt és a Jobbik elvi nyilatkozatát emlegette. 

Nyitókép: atv.hu

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Málaga21
2022. március 20. 12:36
Hát ja, nem az esziért szeressük.
Válasz erre
0
0
Hatter
2022. március 17. 18:20
Jakab se érdekel senkit :)
Válasz erre
0
0
ormányos csillós
2022. március 17. 15:40
parizercasanova ócska bukott DK járványtálib kollaboráns, a nemzeti eszme elárulója. Gyurcsány náci ballibsi csicskája
Válasz erre
0
0
Parm
2022. március 17. 14:53
Hja, így könnyű politizálni. Engem meg a csicska Jakab nem érdekel.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!