CÖF-CÖKA: Félmillióan vettek részt a Békemeneten

2022. március 16. 16:58
A szervezők szerint ismét megmutatkozott a közösség ereje.

Ismét megmutatkozott a közösség összetartozása, ereje az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, a nemzeti ünnepen a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten – közölte az alapítvány elnöke szerdán az MTI-vel.

Orbán Viktor beszéde erőt sugárzott

Csizmadia László közleménye szerint a kormány intézkedései a magyarság érdekeit követik, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde – amelyen „az ellenzék magyarellenes, több sebből vérző, összetákolt, azonos időben összehívott »nagygyűlése«” ellenére is félmillióan vettek részt – erőt sugárzott. 

Miközben civilek ezrei segítik az orosz-ukrán háború elől menekülőket szállással, étkezéssel és pénzadományokkal, „a magyar ellenzék álnok módon igyekszik háborúba sodorni” Magyarországot – tette hozzá.

Kiemelte: miközben a Békemenet vezényszavával (NO WAR) a résztvevők nemet mondtak a háborúra,

„az identitásukat vesztett ellenzékiek farkasétvággyal szeretnék megszerezni a hatalmat, elárulva hazánkat, nem szégyenlik a külföldi támogatások szinte már mérhetetlen mértékű igénybevételét".

Márki-Zay Péter, a parlamenti választáson közös jelöltekkel induló ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje „párezres nagygyűlésükre” meghívta azt a Donald Tuskot, „aki lengyelként sikeresen veri szét” az Európai Néppártot, és „aki a szmolenszki repülőgép lezuhanásakor testközeli módon fejezte ki Putyin elnökhöz vonzódását” – írta, hozzáfűzve: erről az orosz sajtó annyit írt: „a mi emberünk Varsóban”.

Csizmadia László szerint kedden

„megtörtént a kommunistákat és fasisztákat együtt képviselő ellenzéki pártok hattyúdala”

A kiöregedett „komszomolisták – ifjú kommunisták megérettek leváltásukra” –  fogalmazott.

A népfelség az április 3-i országgyűlési választásokkor ítéletet mondhat

„A népfelség az április 3-i országgyűlési választásokkor ítéletet mondhat. A ítélet indoklásához történelmi alapot adott március 15-i Békemenetünk.

Szellemi honvédőkből álló sokaságunk 2009 óta rendíthetetlen, mert a hazugságok helyett az igazságot követi” – közölte az CÖF-CÖKA elnöke, hozzátéve: „most előre”, a családjaink és gyermekeink jó sorsát biztosító április 3-i választások megnyeréséért.

(MTI)

Nyitóképünkön a Békemeneten résztvevők a Margit-hídon. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A fejlesztés túlzás. Valójában megszerelése annak, ami nem is volt eltörve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés