Bizonyíték: Márki-Zay Péter tudott bizalmasa cégeltüntetéseiről

2022. március 12. 9:50
Írta: Nagy Gábor
Levelet kapott Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt, de válaszra sem méltatta azokat a koalíciós partnereit, akik felhívták figyelmét Fricsovszky-Tóth Péter hiányos életrajzára, zűrös üzleti múltjára.

Még mindig nem reagált a Mandiner.hu megkeresésére Márki-Zay Péter, akit balliberális szövetségesei mellett arról kérdeztünk, hogy volt-e tudomása Fricsovszky-Tóth Péter hiányos vagyonnyilatkozatairól, cégeltüntetéseiről?

Nem csupán a portálunknak nyilatkozó gyáli DK-s önkormányzati képviselő, Hegymegi István beszélt arról, hogy a baloldali pártelitnek volt tudomása a szivárványkoalíció Pest megye hetes számú egyéni választókerületében induló jelölt kétes üzleti múltjáról. Fiala János, a KeLjfeLjancsi műsorvezetője is úgy fogalmazott (miután dokumentumokat juttattak el hozzá – a szerk.):

„Beszéltem vezető politikusokkal, akik érintettek a történetben. És arra hívták fel szíves figyelmemet, hogy ez a kormányváltásra készülő ellenzékre nem vet túlságosan jó fényt.

Úgyhogy azzal mindenképpen legyek tisztában, ennek a történetnek a részletes taglalása az ő érdeküket nem szolgálja.”

Fricsovszky-Tóth vecsési jelölése is azt mutatja, hogy sem az ellenzéki előválasztási procedúra, sem a feddhetetlenségi nyilatkozat intézménye, sem pedig a baloldali kormányfőjelölt által belebegtetett ellenzéki megújulási folyamat, a „tiszták koalíciója” nem olyan lett, mint amit ígértek az érintettek.

Mint arról beszámoltunk, azt követően kaptak Fricsovszky-Tóth cégügyei országos sajtófigyelmet, hogy Dobrev Klára február végi gyáli fórumán a parlamenti képviselőjelölt összetűzésbe keveredett Hegymegivel.

Fricsovszky-Tóth köztartozásokkal terhelt vállalkozásaitól

épp az előválasztási procedúrát megelőzően szabadult meg.

Egyik érdekeltségét, a „kényszertörlés alatt álló” Sigma Bt.-t az önkormányzati választás évi nyilatkozatában nem tüntette fel, amely jogszabályba ütköző. DroneHouse Kft. elnevezésű cége ellen több NAV-végrehajtás is történt. Csakúgy mint az S-Fleet Solution Kft. vállalkozás ellen, amelytől a DroneHouse-hoz hasonlóan az előválasztási megmérettetés előtt vált meg. A cégtemetőbe teleportált vállalkozást egy vajdasági lakhellyel bíró magánszemélynek, egy bizonyos V. Alfrédnek adta el. Csakhogy sem az új tulajdonos címére – amely jelen tudomásunk szerint nem létezik –, sem V. Alfréd személyére nem bukkantunk.

Levelet kapott Márki-Zay Péter

Lapunk birtokába jutott az a levél, amelyet Márki-Zay Péter részére juttattak el a Pest megye hetes számú választókerületben dolgozó ellenzéki aktivisták, politikusok. Ebben többek között arra kérik a miniszterelnök-jelöltet, hogy tekintse át a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) tartozó Fricsovszky-Tóth Péter képviselőjelölt feddhetetlenségi státuszát.

„Kérésünket annak ellenére küldjük Önnek, hogy tudjuk, nevezett jelölt az Ön személyes ismerőse. Az elmúlt napokban viszont ismertté vált, hogy Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő életrajzában olyan iskolai végzettséget tüntetett fel, amivel nem rendelkezik. E tény miatt a pártja törölte őt a tagjai sorából – áll a levélben –. Ön ezt a döntést helyeselte.

Sajnos a választókerületünk jelöltjének életrajza két fontos kérdésben ellentmondásos és homályos. Egyrészt tisztázatlan, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkezik a jelölt. Kérjük hasson oda, hogy egyértelmű legyen, ha járt Fricsovszky-Tóth úr egyetemre,

akkor szerzett-e diplomát vagy sem,

mutassa fel a jelölt a végzettségét igazoló dokumentumokat” – fogalmaznak a dokumentumban, úgyszintén hangsúlyozva, hogy az országgyűlési jelölt elmúlt években folytatott gazdasági tevékenységeiben súlyos ellentmondások vannak.

„A korábban tulajdonolt cégei fantomizálásra kerültek, nem EU-s állampolgár tulajdonában vannak, de az értékesítést megelőzően folyamatosan adószám-felfüggesztések és végrehajtások terhelték a céget.

Többször kértük a jelöltet ezen ellentmondások tisztázására, de válaszok helyett perrel fenyegetőzött és sértegetések érkeztek.”

A levelet február másodikán datálták, az aláírók között ott találhatjuk a momentumos Sőrés Anettet, az MSZP-s Végh Tibort, valamint Hegymegi Istvánt.

Utóbbi a Mandinernek elmondta, semmilyen visszajelzés nem érkezett Márki-Zay részéről, s hogy Fricsovszky-Tóth átvilágítását az a Sas Zoltán (Jobbik) végezte, aki az ellenzéki pártlistán biztos befutó helyen szerepel. Nem mellesleg Sas is jelezte aggályait Fricsovszky-Tóth személyével kapcsolatban – tette hozzá a gyáli DK-s önkormányzati képviselő.

***

Ezúttal is juttattunk el kérdéseket a baloldali kormányfőaspiránsnak, hogy megtudjuk: valóban az ő nyomásgyakorlása kellett ahhoz, hogy a szivárványkoalíció beálljon a magát civilnek definiáló vecsési képviselőjelölt mögé. Hogy volt-e tudomása szövetségese ellentmondásos, homályos életrajzáról. Nem utolsó sorban céges ügyeiről. Amint reagál a hódmezővásárhelyi polgármester, frissítjük a cikkünket.

Nyitókép: Facebook

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Márkizay vagy vegye le azt a kékmasnit a kabátjáról, vagy nevezze át, korrupciót elnéző ellenzék szimbólumának.

@Kovács József
A feribátyámpéz meg a nyugdíjpémium, sőt a 13. havi nyugdíj most ellentételezést vár a nyuggertől*.

* Fideszes nyelvújítási lelemény az első kétharmad előtt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés