Nosko kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy az adott sztori megragadja a lapok figyelmét, s ezért szerinte akár kreálni is lehet a hírértéket.
A Magyar Nemzet erre példaként Petr Necas korábbi cseh kormányfőről írt, a Newsweekben megjelent 2015-ös cikket hozta fel – ezt ugyancsak Conelly jegyezte –, amelyben többek között az szerepel, hogy Andrej Babis, akkori cseh pénzügyminiszter már 9 éves korában kezdett üzletelni, mégpedig úgy, hogy teniszlabdákkal csencselt. A szintén Soros György támogatta Transparency International jelentésére hivatkozva pedig azt állították az írásban, hogy Csehország Malajzia és Bahrein között áll a korrupció szintjét tekintve.
Jóllakatott újságírók
Jeney Orsolya, az Amnesty International korábbi igazgatója arról beszélt egy Skype-interjúban, hogyan próbálják rávenni a külföldi sajtót, hogy a jogvédő szervezetek szája íze szerint írjanak bizonyos témákról.
„Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag” – fejtette ki.