Ez azonban nem zavartatta Márki-Zayt, aki az azóta eltelt több hétben rendre ismételgeti az álhírt, vagy az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, vagy éppen a vasárnapi bejelentkezései alkalmával.
Legutóbb pénteken, a gyulai fórumán jelentette ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy „most egy fasiszta pártállamot épít Orbán Viktor. Azokkal szövetkezik, az AUR nevű párttal, akiknek a legfőbb programjuk az, hogy ki a magyarokkal Romániából”.
Külön pikantériát adott mindennek, hogy ezt a fake newst egy olyan, a román-magyar határon fekvő városban sikerült megismételnie,
ahol számottevő román kisebbség is él.
A pénteki gyulai fórum másik érdekessége, hogy Márki-Zay mellett újra feltűnt Gurzó Ákos, aki az elmúlt hónapokat egy floridai illetve egy dubaji luxusnyaraláson töltötte.