Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

A jövő évi választásnak is súlyos tétje van. Magyarországnak még van lehetősége megakadályozni a brüsszeli terv beteljesedését.

Villám flashmobbal tiltakozott Franciaország budapesti nagykövetsége előtt a Mi Hazánk.

„Emmanuel Macron francia kormányfő, a Momentum keresztapja betiltotta a francia nép tiltakozását, amelyen a kanadai tüntetőkkel való szolidaritásukat fejezték volna ki, illetve a covid-diktatúra végét követelték volna” – írja az MTI-nek eljuttatott közleményében Dúró Dóra.
A képviselő kiemelte, hogy „a Mi Hazánk éppen ezért villám flashmobbal tiltakozott Franciaország budapesti nagykövetsége előtt a szabadságjogok korlátozása és a lezárások ellen”. Ezen felül hangsúlyozta, hogy „a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely minden járványügyi korlátozást megszüntetne”.

Dúró nehezményezi, hogy szerinte „nem az dolgozhat az állami szférában, aki jól végzi a munkáját, hanem aki oltott. Még az iskolákból is hazaküldik az oltatlan, de egészséges gyerekeket, ha bárki covidos lesz az osztályban. Rengeteg szórakozási lehetőség, rendezvényeken való részvétel csak az oltottaknak jár.”
Végül nyomatékosítja, hogy a Mi Hazánk egyetlen pártként vallja, hogy „az összes járványügyi korlátozást meg kell szüntetni, elég a covid-diktatúrából!”
(MTI-OS)