Az Amnesty tagadja, hogy külföldi újságírókat manipuláltak volna

2022. február 10. 7:00
Tagadja az Amnesty International a 24.hu korábbi újságírójának állításait, melyek szerint előfordult, hogy függő helyzetbe hoztak, manipuláltak, vagy lehetőségeiben korlátoztak Magyarországra érkező külföldi újságírókat annak érdekében, hogy a szervezet által felépített narratíva terjedjen a nemzetközi sajtóban.

Mint ismeretes, a Magyar Nemzet birtokába került háttéranyagok, köztük Skype-interjúk szólnak arról, miként alakítják a Magyarországról a nemzetközi sajtóban megjelenő képet egyes, jellemzően Soros Györgyhöz köthető szervezetek. (Összefoglalónkat itt olvashatja.) Az egyik Skype-interjú főszereplője az a Kálmán Mátyás, aki újságíróként korábban a 24.hu és az Index munkatársaként is dolgozott.  

Kálmán az interjú során egyebek mellett arról beszélt:

a legtöbb NGO kezében tartja a külföldi újságírók irányítását, manipulálják, akár megvesztegetik a sajtó munkatársait.

„Ha mindenben egy NGO-ra támaszkodnak, akkor az újságíró teljes mértékben ettől a szervezettől függ, ez pedig nem túl jó dolog” – fogalmazott Kálmán, aki maga is tapasztalta brüsszeli és strasbourgi útjai során, hogyan próbálják meg befolyásolni tudósításainak tartalmát. Arra a kérdésre, hogy valóban látott-e olyan szervezeteket, amelyek függő helyzetbe hozták, illetve korlátozták a külföldi újságírókat, Kálmán Mátyás hozzátette: meglátása szerint a legtöbb NGO ezt teszi, majd

konkrét példaként említette az Amnesty Internationalt. 

Lapunk ezzel kapcsolatosan eljuttatta kérdéseit az Amnesty magyarországi szervezetéhez, melyekre Demeter Áron programvezető válaszolt, aki ragaszkodott hozzá, hogy válaszait teljes egészében mutassuk be.  

Kérdésünkre, miszerint elismerik-e a Kálmán Mátyás által elmondottakat, Demeter kijelentette: soha nem történt ilyen eset, majd hozzátette: „a kérdésben implikált állítást is hazugságnak, a felvételeket pedig manipuláltnak tartjuk”. Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a felvételeket, nem tért ki. 

Arra a kérdésre, hogy kaptak-e iránymutatást, esetleg konkrét utasítást a külföldi sajtóval, illetve külföldi újságírókkal folytatott együttműködésre, annak formájára és/vagy tartalmára bármilyen szervezettől, például a Nyílt Társadalom Alapítványtól, a programvezető csupán nemmel felelt. 

A fentiek alapján az is érdekelt bennünket, milyen protokollt kell követniük az Amnesty munkatársainak, amikor külföldi újságíró nyilatkozatot kér tőlük, vagy összeköttetések, kapcsolatépítés reményében kéri a segítségüket. Ezzel kapcsolatosan Demeter Áron arról tájékoztatott minket: „Az Amnesty International Magyarországhoz beérkező sajtómegkereséseket a sajtóval foglalkozó munkatársunk, Demeter Áron koordinálja, így a beérkező megkeresésekről is őt kell a munkatársaknak tájékoztatniuk.”

Arról, hogy a koordináció pontosan milyen alapelvek szerint, illetve a gyakorlatban miként működik, nem tudhattunk meg részleteket.

És ha már szóba került a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által is finanszírozott szervezet és a sajtó kapcsolata, afelől is érdeklődtünk, milyen szempontok szerint tartanak kapcsolatot magyar kollégáinkkal. Ezzel összefüggésben a programigazgató rámutatott; „Az Amnesty International Magyarország elsősorban minden hazai sajtóterméknek eljuttatott sajtóközleményekkel tartja a kapcsolatot az újságírókkal, illetve egyedi újságírói megkeresések esetében interjúkat, nyilatkozatokat ad.” Részletek ezúttal sem derültek ki.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pontosan. Senki nem várta tőlük, hogy bevallják. Egyébként is mindig hazudoznak.

Ezek a Soros pénzen futtatott szervezetek a legjobb fedőszervei a külföldi szolgálatokhoz bekötött ügynököknek. Ennyi, s nem több. E kérdéskörben/is/ Izrael az etalon.

A honlapjukon is feltűnik, hogy jutalmaznak újságírókat. A jutalmazásról minden kutya is tudja, hogy az manipulálás. Pont ők ne tudnák?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés