Tölgyessy kimondta: Magyar Péter azért nem indul az időközi választásokon, mert óriási a kockázata annak, hogy kikap
Az elemző szerint a Tisza Párt vezetését mutató közvélemény-kutatások az ellenzéki tábor reményének fenntartására szolgálnak.
A brit lap a londoni nagykövet, Kumin Ferenc írását közölte.
Egy Churchill-idézettel – „mindig kész vagyok tanulni, de arra nem mindig, hogy oktassanak” – nyitotta a The Daily Telegraph hétfői számában megjelent véleménycikkét Magyarország londoni nagykövete, Kumin Ferenc, aki a magyar választási rendszert annak állítólagos torzulásai miatt bíráló kommentátorok állításait utasította vissza.
Győztesnek kedvező rendszer?
A magyar választási rendszer sajátosságait ismertető írásában a nagykövet leszögezte: a brit és az egyéb európai sajtóban visszatérően megjelenő azon állítások, melyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz javára próbálná billenteni a választások kimenetelét, illetve az esetleges választási csalásokra utaló sugalmazások teljesen alaptalanok, és a magyarok április 3-án szabad és tisztességes választásokon adhatják majd le szavazataikat, ahol az ellenzéknek is minden esélye megvan a győzelemre.
A győztesnek kedvező, a Fidesznek 2018-ban a szavazatok 49,3 százalékával is kétharmados többséget biztosító választási rendszert érő bírálatokra reagálva Kumin Ferenc kiemelte: