Ukrajna melléállni hazaárulás

2022. február 3. 7:50

Trombitás Kristóf
Pesti Srácok.hu
Olyan időszakban élünk, amikor a világ már rég kimozdult sarkaiból.

„Nem csodálkozom azon, hogy Európában és pláne Magyarországon él és létezik némi ruszofóbia. Mi már 1849-ben megismerhettük, milyen az, ha az oroszok magyar földre lépnek, majd ha katonait nem is, de erkölcsi – ha lehet ilyen kontextusban egyáltalán ezt a szót használni – támogatást a kommün is kapott 1919-ben. És persze a második világháború szovjet pusztítása is élénken él még a fejünkben, akkor is, ha nem éltük át.

Ahogy az 1945-öt követő terror, diktatúra és elnyomás is, amely kizárólag úgy maradhatott fent, hogy a magyar elvtársak háta mögött mindvégig ott álltak szuronyaikkal a szovjetek. És milyen meglepő, amint megszűntek létezni a szuronyok, megszűnt a komcsi elnyomás is. Mert nem voltak, akik fenntartsák.

Idáig ez tiszta sor. A közép-európai térségnek – később beszélünk a lengyelekről is – az oroszok/szovjetek mindig az elnyomást jelentették. Kár ezzel vitatkozni. Most azonban mégis 2022 felfordult évét írjuk. Olyan időszakban élünk, amikor a világ már rég kimozdult sarkaiból. És tetszik vagy sem, tradicionális jobboldali vagy baloldali gondolkozás ide vagy oda, megszokott keretek elfogadása vagy sem, hogy bizony nem úgy írják már a politikát, mint akár csak 1990-ben. Nem léteznek már a hagyományos értelmezési keretek. Végzetesen, mindent lebíróan alakultak át. 

Ez az a világ, amikor egy nyugati, polgári hagyományokat magáénak tudó, névleg konzervatív lehet a legvéresszájúbb balos és egy echte komcsi, a KGB emlőin nevelkedett ügynök pedig a normalitás alapvető értékeit betartani szándékozó. És ezen lehet nyígni, nyomorogni, hitetlenkedni, nem változtat rajta semmi sem. Elhihetjük a hazugságot, hogy Keletről csak a veszély érkezik, ellenben Nyugatról csak a nyugtató biztonság, de ez egyszerűen nem igaz.

Volt, hogy igaz volt. Hosszú ideig az volt. Főleg addig, amíg mi a Nyugat beleegyezésével keleti igában senyvedtünk. De aki nem veszi észre, hogy mára már Nyugatról alapvetően a szenny és a felforgatás érkezik, míg Keletről némi normalitás, az csukott szemekkel és fülekkel járkál. Esetleg nyugati ügynök, amire szintén láthatunk számos példát. De nyissunk egy új kategóriát is, mégpedig az alapvető biztonságpolitika kategóriáját! Ezt pedig próbáljuk meg objektív szemmel nézni – ezúttal nem szitokszónak használva az objektivitást!”

Nyitókép: MTI/AP/Ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A világ 2-300 éven keresztüli egyensúlyát a kínai felemelkedés
borította föl. Egyszerűen megváltoztak a súlypontok, ami átértékelte
az Usát, Oroszországot és Nyugat-Európát is.

Tehát át kell értelmezni szinte MINDENT! A történelmi tapasztalatokat
több nem a konkrét eseményekhez kell kötni, hanem újra kell
gondolni azokat, egyfajta absztrakciót kell végrehajtani rajtuk.
Tulajdonképpen Orbán Viktor pont ezt csinálja.

Orbán Viktor egy lépéssel megint előbbre jár.

,,Olaf Scholz bejelentette, hogy hamarosan találkozni készül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. A német kancellár a ZDF német közszolgálati televízió szerda esti műsorában közölte, hogy moszkvai látogatása tervbe van véve és „nemsokára meg is valósul”, pontos időpontot azonban nem említett.,,

Nocsak, még egy pincsi, aki lábhoz megy!?

Ha orosz szempontból nézzük a kérdést, akkor mit kéne tenniük annak tükrében, hogy a hidegháború idején a NATO erők 2000 kilométerre voltak Moszkvától, és mára ez kevesebb, mint 500 kilométerre csökkent?

Miért kéne amerikai érdekek alapján magára hagynunk a kárpátaljai magyarokat? Az nem a mi problémánk, hogy amit mi az ő számukra követelünk, azt az orosz nemzetiségnek is meg kéne adniuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés