Budapest 10-es egyéni választókerülete azon kevesek egyike volt, ahol az előválasztáson nem volt igazi döntés, Szabó Tímea ugyanis egyedül indult a megmérettetésen. Tavaly szeptemberben mind a hat párt, sőt, még a Mindenki Magyarországa Mozgalom is mögötte sorakozott fel.
A Demokratikus Koalíció III. kerületi szervezetében a már korábban is meglévő feszültségek addig eszkalálódtak, míg tavaly év elején kilépett a pártból és még az alpolgármesteri megbízatását is visszaadta Hazai Iván András. Hozzá csatlakozott Rózsa László Péter, aki az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöki tisztségét hagyta hátra.