A Pegasus kémszoftver magyarországi alkalmazásával kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által hivatalból lefolytatott vizsgálat eredményeiről számolt be sajtótájékoztatóján a hivatal elnöke, Péterfalvi Attila.
Az elnök felelevenítette, hogy a vizsgálatot a Direkt 36 hírportálon megjelent tényfeltáró cikk alapján indította, amely szerint az elmúlt években több országban telepíthették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftvert újságírók, üzletemberek, jogvédők és ügyvédek mobiltelefonjaira.
A hírek ötvenezer érintett telefonszámról szóltak, amelyeket lehallgathattak. Ehhez az ötnevezres adatbázishoz a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat és az Amnesty International jogvédő szervezet jutott hozzá. Az ügyről megjelent cikkek szerint a kénszoftvert a magyar állam is megvásárolta és használta.
Péterfalvi elmondta:
Többször is megpróbálta megszerezni az Amnesty International-től és annak nemzetközi titkárságától a magyar állampolgárok számait tartalmazó listát, de nem járt eredménnyel.