E fénytörésben szemlélve Gyurcsány Ferencet a kényszerű politikai logika hozta közel – DK nélkül nincs ütőképes összellenzéki infrastruktúra –, ám Bajnai Gordon már a szabad értékválasztást tükrözi. Annyi politikai tapasztalatot pedig biztosan feltételezhetünk Hódmezővásárhely urától, hogy világosan tudja, mit jelent Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc személye milliók számára. Kiváltképp ha magát hazafinak és jobboldalinak gondolja, ahogy ezt előszeretettel hangoztatja is.
Vagyis az új korszak ígéretével házaló Márki-Zay nyíltan vállalja a megboldogult MSZP-SZDSZ-kormányok árnyékvilágát. Nem csupán az őszödi örökséget, hanem az IMF-et korlátlanul kiszolgáló megszorítások politikáját is. Nemcsak a kézivezérelt rendőrterrort, hanem a devizahitel-fetisizmust is, vagyis 2002–2010 teljes hagyatékát. Amennyiben nem így lenne, az összefogás képletéből hiányozna néhány, már kipróbált és kiselejtezett összetevő.
A politikai irányvonal felvállalásával párhuzamosan a régi rend retorikáját is követi Márki-Zay.
Míg Gyurcsány idején az SZDSZ képviselte a hatalmi arroganciát, a felsőbbrendűség-tudatból fakadó kioktató gőgöt, most a friss kormányfőjelölt szónoki pozícióját hatja át a leplezetlen lenézés, amellyel számos társadalmi csoport önérzetébe gázolt már bele. Feltehetően e verbális ámokfutást hívatottak mérsékelni a „mindent eldobó” követők, azaz Péterfy Judit és Simon András, akik immár Márki-Zay minden megszólalásánál őrt állnak.
E szokatlan szájkosár ugyanakkor jól reprezentálja a baloldal új reménységének teljes működését. Szavait sajtósok vigyázzák, politikai lépteit pedig exkormányfők felügyelik. Karakter, mozgástér és önállóság nélkül országot vezetni viszont nem sok jót jelent az álmoskönyvek szerint.