Fütyült Oxfordra

2022. január 26. 7:16

Pilhál György
Magyar Nemzet
Hajnal Miklós látványos lebukása után hebegve, szipogva makogott a sajtónak.

„Most, hogy füllentős Bangóné ténsasszonyt kipenderítették a szocialista táborból, adódik a kérdés: mi lesz a másik zugközgazdász, Hajnal Miklós sorsa? Merthogy róla is kiderült, egy megveszekedett diplomája sincs, mindössze érettségivel rendelkezik. (Jóllehet pár éve a Hír TV egyik műsorában a szellemi sérültek hanyag eleganciájával közölte: »Magam is közgazdász vagyok, szóval tudnék itt a számokkal bűvészkedni.«

Vagyis a nyegle legény egy szimpla középiskolai végzettséggel veszi fel (azóta is) a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztjáért járó havi félmilliót. Látványos lebukása után hebegve, szipogva makogott a sajtónak – persze a tisztéről nem mondott le… Hajnal sorsa azért is érdekes, mert ő lesz az ellenzék közös jelöltje Budapest 3. számú választókerületében.

A sarokba szorult ifjú most ekképp kesereg közösségi oldalán: »Nemrég a Fidesz gyerekes lejáratásba kezdett ellenem. […] Dühös vagyok, mert méltatlan újra meg újra egy rágalommal foglalkozni.« – Majd bicepszét feszegetve kiszól – »Pontosan tudom, hogy valójában ezt csak azért csináljátok, mert féltek.« Később a hazafiak mártírkosztümjét ölti magára: »Oxfordban tanultam filozófiát, politikát és közgazdaságtant, de utolsó évben abbahagytam a tanulmányaimat, amikor a megalakuló Momentum és az éppen zajló NOlimpia-kampány miatt hazaköltöztem« – írja Facebook-memoárjában.

Mint az idegenben szolgáló magyar bakát hallanánk, akit megérintett Kossuth Lajos toborzó szózata: hí' a haza! Karnyújtásnyira az oxfordi diplomától az ifjú Hajnal Miki is otthagyott csapot-papot, hogy részese legyen a budapesti olimpiát megfúró párt első akcióinak. Szem nem marad szárazon. A röhögéstől.”

Fotó: MTI/Mónus Márton

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem a polgármesterséggel van baj, hanem a felügyeleti bizottsági tagsággal, amit, mint közgaszdász látott el...

Ebben tévedsz.igenis közgazdászként hivatkozott magára több helyen is. Hogy a Bkk felügyelő bizottságába is, mint közgazdászt delegálták.

Nicsak, a nagy demokrata parancsolgat?
Én aztán hol követeltem a lemondását bármelyiknek is? Valótlanságot állítasz, parancsolgatsz, csak úgy demokratikusan .

Képmutató vagy, mint az elvbarátaid. Egy zsarnok, mint ők. De állandóan hazudozol a demokrata elveidről, meg az elvtársaid elveiről! Egyébként Bangónét sem én zártam ki az emeszpéből, feltűnt?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés