Alapítvánnyá nőtte ki magát az a Facebook-csoport, amely immár több mint száz gyűjtéssel több mint félmilliárd forint adományt szerzett: Tasi Nikolett, a CsodaCsoport alapítója mesél lapunknak a százezreket megmozgató ügyekről.
2022. január 19. 11:32
p
0
0
0
Mentés
Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.
Kutatások szerint egy átlagos felhasználó 2019-ben naponta két óra huszonhárom percet töltött a közösségi média felületein. Tasi Nikolett abban az évben indította el az adományozás köré szerveződő Facebook-csoportját, a CsodaCsoportot, ahol az eddig belépő 156 ezer tag 111 gyűjtés során több mint 500 millió forintot szerzett jótékony célra.
Bár évek óta foglalkoznak ezzel, ma is meg-megérinti őket egy gyerek nehéz helyzete”
Az oldal egy országos megmozdulás nyomán indult el: az SMA-s kisfiú, Zente kezelését szerette volna Nikolett néhány, akkor még ismeretlen anyukával megtámogatni. „Magam is segíteni akartam Zentééknek, és arra gondoltam, mennyien lehetnek, akik szintén segítenének, csak nincsen lehetőségük pénzt adni. A CsodaCsoportot nekik hoztuk létre: itt felajánlásokat várunk – ami lehet termék, szolgáltatás, igazából szinte bármi –, majd az azokból befolyt összeget beteg, sérült, fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésére, kezeléseire fordítjuk” – magyarázza az alapító. Maga is meglepődött a jótékonysági adok-veszek csoport hirtelen jött sikerén. „Akkoriban özönlöttek a tagok és a felajánlások, ezért a kezdetekben négyen fejenként nagyjából napi húsz óra munkával igyekeztünk a vízfelszín felett maradni” – emlékszik vissza.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
A Bizottság szerint az Apple megsértette azt a jogszabályt, amely tiltja a platformoknak, hogy korlátozzák a fejlesztőket abban, hogy olcsóbb alternatívákra irányítsák a felhasználókat.