Az EU irtózik a demokráciától

2022. január 18. 11:51

Apáti Bence
Magyar Nemzet
Az erőszakos lobbicsoportok kedvéért a demokráciát is megcsúfolja az emberi jogok biztosa.

»A magyar kormány azon döntése, hogy népszavazást tart arról, hogy a gyermekek milyen módon juthatnak hozzá információhoz a szexuális irányultságokról és genderidentitásokról, mélységesen sajnálatos, mert ezzel az LMBTQ-személyek emberi jogait instrumentalizálja és csorbítja« – írta nyilatkozatában Dunja Mijatović, akiről azt érdemes tudni, hogy az Európai Tanács emberi jogi biztosa.

Meg ugye a fenti gondolatait figyelembe véve azt is, hogy valósággal irtózik a demokráciától.

A magyar kormány ugyanis kétharmados felhatalmazással rendelkezik, ez pedig praktikusan azt jelenti, hogy ha a Fidesznek úgy tartaná kedve, lényegében az egész hazai LMBTQ-lobbit – beleértve a Gyuri bácsi által szponzorált NGO-kat – egyik napról a másikra eltakaríthatná, majd a hűlt helyüket minden részletre kiterjedő alapossággal behinthetné húsz centi vastagon sóval. De nem így tesz, inkább a világ legdemokratikusabb módszeréhez folyamodva megkérdezi az emberek véleményét a dologról.

Nyilván miután jobboldali, konzervatív kormányról beszélünk, a kabinetnek megvan a véleménye a melegházasságról, a homoszexuális emberek örökbefogadási jogáról, vagy arról, hogy kirúzsozott, szoknyás magas sarkúban tipegő borostás férfiakra vagy inkább saját szüleikre kellene-e bízni a gyermekek szexuális nevelését, illetve felvilágosítását.

A Fidesz–KDNP úgy gondolja, hogy ezeknek a lobbistáknak semmi keresnivalójuk az óvodákban és az iskolákban,főleg nem úgy, hogy Soros úr szervezetei hajlamosak úgy beszélni a nemváltoztatás minden problémát megoldó csodájáról, hogy úgymond elfelejtik erről a tevékenységükről értesíteni a gyerekek szüleit.”

Nyitókép: Gloria Imbrogno / NurPhoto / AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az LMBTQ ideológusok módszere az, hogy eleve megkérdőjelezhetetlennek állítják be a maguk látószöghöz kötött felfogását. Tehát abszolutizálják a relatívat, feltétlennek tekintik a feltételest. Mivel a relatív ténylegesn nem abszolút, ezért arrogáns agresszivitással, felsőbbségtudattal, sőt most már jogi szankciókal próbálják kikényszeríteni az abszolút karakter látszatát.. Nekünk tehát fáradhatatlanul rá kell világítanunk eme durva nyomulás tarthatatlanságára, s annak eredetére. A magyar kormány nagyon okosan a nép demokratikus megkérdezésének módját választotta válaszul.

Ne hablatyolj általánosságakat, maradjál csak az itt említett ténynél: aki a demokratikus népszavazás jogát elvitatja, az nem demokrata.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés