Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Majd az oroszok, a Kutyapárt és persze Gyurcsány lesznek a hibásak – csak éppen ők nem.

Az ellenzéki közös listán nem bejutó helyen szerepel az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes a KlikkTV Mélyvíz című műsorában vendégeskedett, ahol az ellenzéki közös listát dicsérte, és állítása szerint január hónap végéig elkészül. Szerint az az igazi összefogás, ha az „Orbán-ellenes szavazókat” egyetlen listára tudják becsatornázni és ez az, ami korábban hiányzott. Az MSZP-s politikus azt is elmondta: az ellenzéki közös listán nem bejutó helyen szerepel, ezért, mint fogalmazott,
A műsorban megkérdezték Gattyán Györgyről is a szocialista politikus. Szerinte az üzletembernek az előválasztásra kellett volna bejelentkeznie, mert így csak hátráltatja a kormányváltást, ráadásul a tartalmi mondandóját is „hamiskásnak” érzi.

„Szerintem csak azért kereste meg a demokratikus ellenzéket, hogy azt mutathassa, hogy ő valójában nem a Fidesz embere” – tette hozzá az MSZP társelnöke, aki úgy látja, hogy az a baj, hogy billegő körzetekben el tud vinni nagyon fontos szavazatokat.
Nyitókép: KlikkTV
