Kaczynski: Berlin központosított európai államot akar létrehozni

2022. január 10. 21:08
A lengyel kormányfőhelyettes szerint bizonyos értelemben hála illeti Berlint azért, hogy „egyértelművé tette a helyzetet, amikor az új európai föderáció építését hirdette meg”.

Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni – jelentette ki  Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke a Sieci konzervatív hetilapban hétfőn megjelent interjúban.

Kaczynski a terjedelmes interjúban – amelynek az a címe: „A függetlenégünk nem eladó” –, pozitív fejleményként értékelte, hogy a lengyelek jelenleg „realisztikusabban” érzékelik az európai valóságot, mint korábban. „Manapság már sok embernek szertefoszlott az a borzasztóan naiv illúziója, hogy az Európai Unió (EU) jótékonysági szervezet” – fogalmazott a politikus.

Úgy látta: az Európai Unióban a „német dominancia hivatalos elismerését akarják”. Az  új német kormány programjára utalva kijelentette:

bizonyos értelemben hála illeti Berlint azért, hogy „egyértelművé tette a helyzetet, amikor az új európai föderáció építését hirdette meg, természetesen a saját irányítása alatt”.

Kaczynski egyúttal álcának nevezte a „föderáció” kifejezést, úgy ítélve meg, hogy Berlin igazából egy központosított (európai) államban gondolkodik. Bár a német diplomácia utólag megpróbálja elhomályosítani az eredeti megfogalmazást, Berlin tevékenysége arról tanúskodik, hogy e szavakat komolyan kell venni – húzta alá.

A negyedik birodalomról

Az interjú egy másik részében Kaczynski megalapozottnak nevezte, ha Berlin mai politikája kapcsán egyesek német „negyedik birodalmat” emlegetnek.

A németek nyíltan hirdetik, hogy ők azok, akiké a döntő szó”

– hangsúlyozta.

A pártelnök megítélése szerint az európai országok kormányai nemigen ellenkeznek a német tervekkel. „Ha viszont mélyebben vizsgáljuk a dolgokat, akkor erőteljesebb ellenállást észlelhetünk, sok országban erősödőben vannak azok az erők, amelyek szembeszegülnek az ilyen tervekkel” – szögezte le Kaczynski, példaként sorolva Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot.

A varsói kormány előtt álló kihívások közül Kaczynski kiemelte  a koronavírus–járványt, az inflációt, a Lengyelországot Fehéroroszország irányából hibrid támadásként érő migrációs nyomást is. Említette emellett „az orosz tevékenységet Ukrajnában és az egész térségünkben”. Ebben az összefüggésben nagyon valószínűnek tartott „valamilyen hirtelen felfordulást” a közép–  kelet–európai régióban.

Elmondta azt is: a Jog és Igazságosság pártja erős akarattal rendelkezik ahhoz, hogy győzzön a következő, 2023–ban esedékes parlamenti választásokon. Nem zárta ki egyúttal az előrehozott választások lehetőségét sem. „Ilyen helyzetben is megküzdenénk a győzelemért” – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szászországra és Észak-Rajna-Wesztfáliára van valami halvány rálátásom. Akinek szakmája van és hajlandó dolgozni, az lényegesen jobban él, mint nálunk élhetne. Az infláció, a lakásárak égbe menése ott is gond, de a szász fizetésekbe a lakbér be van építve, és miután sokan elmentek Nyugatra, nincs olyan lakás hiány, mint nálunk. Ez abszolút lényeges, mert otthon nélkül az ember csak vegetálhat.

Az oktatás értelmesebb, a rendszer gimnáziumba azokat tereli, akiknél 10(!) éves korban látszik, h. van esély az egyetemi képzésre. Nem gond a matematika oktatás. Az érettségizők, Ny-on van most nálunk ilyen, differenciál és integrál számítást tanulnak. Sok a dolgozat és csak a hibátlan kapja a legjobb jegyet.

Nem mindegy, milyen szintről indul a középosztály helyzetének romlása.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés