Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász és Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke volt a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor első adásának vendége. A műsor első részében többek közt arról beszéltek, hogy a baloldal már hosszú ideje próbálja kitalálni, hogy a kétharmados törvényt miként lehet feles többséggel megváltoztatni.
„A baloldal arra játszik, hogy az észak-macedón és a belarusz mintát követve válságot idézzenek elő”
Ifj. Lomnici Zoltán elmondta, hogy a baloldal 2002 után is „hajtóvadászatot” indított azok ellen, akiket a korábbi Fidesz-kormány nevezett ki. Az alkotmány keretet ad, így annak a kidobása nem váltaná ki a baloldal által kívánt hatást, hiszen a részletszabályok sarkalatos törvényekben vannak, amiket kétharmaddal lehet módosítani. A Horn-kormány idején számos kétharmados törvényt hoztak, azokra mégsem mondta senki, hogy illegitim. „A baloldal arra játszik, hogy az észak-macedón és a belarusz mintát követve válságot idézzenek elő” – tette hozzá.