S minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált az is, hogy Márki-Zay varázsa úgymond addig tartott, amíg ki nem lépett a fényre. Azóta – hogy egy ellenzéki barátomat idézzem – minden megnyilvánulása mínusz fél százalék az ellenzéki összefogásnak. Annál kellemetlenebb, hogy lecserélni csak úgy már nem lehet – hiszen azzal elismernék, hogy az előválasztás importinnovációja
csak demokratikus színjáték volt.
Ahogy nyilvánvalóan lemondani sem fog egykönnyen, ehhez túl erős a – némi eufemizmussal szólva – küldetéstudata, amit részben a köré épülő személyi kultusz is táplálhat benne, meg hát imádja a reflektorfényt. Ugyanemiatt még csak eldugni sem lehet áprilisig. De persze az is lehet aztán, hogy a lovak közé dobják a gyeplőt a pártok: ahogy nő a vereség esélye, egyre jobb ötletnek tűnhet idővel rátolni az egészet Márki-Zayra. Viszlát, és kösz a szavakat.
A miniszterelnök-jelölt beszédében szerepel egyébként még egy érdekes mondat, miszerint a Fidesz igyekezett volna segíteni valamiképpen az előválasztás során a számára előnyösebb – azaz gyengébb, alkalmatlanabb – jelölteket. Most kiderült, hogy ez teljesen felesleges lett volna: bármiféle segítség nélkül megoldja ezt az ellenzék egymaga, jobban mint bárki. Márki-Zay maga rá a bizonyíték.
Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila