Gyurcsány: Párttitkár-helyettes lesz az államfő egy pártállami kísérletben

2021. december 21. 14:28

Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi – olvasható a Göncz Árpádot és Novák Katalint ábrázoló fényképen, amelyet a DK elnöke osztott meg.

2021. december 21. 14:28
null

Gyurcsány Ferenc is megszólalt Novák Katalin államfő-jelöltsége kapcsán. „Elmúlt a közös hit, hogy vannak közös dolgok. Nincsenek. A Fidesz megölte a remény utolsó szikráját is, hogy a haza első polgára valamennyi magyar képviselője lehet. Volt már ilyen elnökünk. De ennek vége” – írja Gyurcsány Ferenc, akinek miniszterelnöksége alatt lett államelnök Sólyom László, akinek jelölését akkor több civilszervezet mellett a Fidesz is támogatta.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Itt az eddigi legfontosabb grafikon: ennyi esélye van a Fidesznek és a Tiszának a választási győzelemre

Itt az eddigi legfontosabb grafikon: ennyi esélye van a Fidesznek és a Tiszának a választási győzelemre
Tovább a cikkhezchevron

„Párttitkár-helyettes lesz az államfő egy pártállami kísérletben. Megalázzák a hazát. Megalázzák az államfői hivatást. Ismét” – kesereg a Demokratikus Koalíció elnöke, aki sorai mellé egy Göncz Árpádot és Novák Katalint ábrázoló kép mellé egy krumpliszirom reklámszlogenjét biggyesztette, miszerint „kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi”. 

Fotó: Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció, Facebook

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. december 22. 13:25
Patkány , tégla
Válasz erre
0
0
egynick
2021. december 22. 10:04
Mádl vagy Sólyom nem voltak a kedvenceim, de mégis több tekintélyük volt, mint csupán egy reprezentatívan kinéző nőnek. Örülnék női elnöknek, ha kicsit fajsúlyosabb lenne az eddigi tevékenysége.
Válasz erre
1
0
teljesenertelmetlen
2021. december 22. 07:28
1988. május 1-én 200-an gyűltek össze a budapesti Hági sörözőben a Szabad Kezdeményezések Hálózatának alapítói, melynek tagja lett, majd később a Szabad Demokraták Szövetségének is alapító tagja lett. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. Kell még valamit mondnom, Ildikó?
Válasz erre
2
1
dryannwolf
2021. december 22. 05:42
Volt már ilyen elnökünk... "Köszönjük, amit a hazáért és értünk tett"  (OV, 2015)
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!