Daniel Freund megint nem bírta ki: odapörkölt az ünnepek előtt Orbán Viktornak
A liberális politikus a közösségi oldalán vette a szájára a magyar miniszterelnököt.
Jelentős összegekhez jutott a Gulyás Márton nevével fémjelzett csatorna, az egyik érintett szervezet donorlistáján az Open Society Foundations és az Európai Bizottság is szerepel.
„A Partizán-t működtető non-profit szervezet (Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány) az elmúlt hetekben két nagy presztízsű, meghívásos pályázaton is díjazásban részesült” – számoltunk be a Gulyás Márton nevével fémjelzett médium közlésére hivatkozva. Ahogy arról is, hogy a German Marshall Fund meghívásos pályázatán 15 ezer dolláros díjazásban részesültek, amit „többek között eszközbeszerzésre (kamerák, lámpák, etc.) tudunk fordítani”.
Emellett a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán 200 ezer eurót nyertek, ezt az új stúdió kialakítására, illetve a jelenleg is renoválás/lakhatóvá tétel alatt álló új produkciós/szerkesztőségi iroda felújítására fordítják. Elárulták azt is, hogy eddig az előfizetők havonta 15 millió forintot dobtak össze, amiből így már csak az alapműködést kell majd finanszírozniuk.
Utóbbi szervezet kapcsán kérdésekkel fordultunk a Partizánhoz, amint válaszolnak, közöljük.
FRISSÍTÉS: Megkeresésünkre Gulyás Márton közölte, az alapítványt korábban nem ismerték. „Összesen három körből állt a pályázat: első körben megkerestek bennünket és tájékozódtak a szervezet működéséről. Második körben volt egy online személyes beszélgetés is, ahova már konkrét fejlesztési terveket és prezentációt kellett vinnünk. Harmadik körben büdzsétervet is le kellett adni” – részletezte. Az általa küldött link alapján elérhető honlap szerint az idén alapított, civil kezdeményezések támogatását célzó alapítvány egyik vezetője Daniel Sachs, aki a Soros-féle Open Society Foundations nemzetközi tanácsadói testületében is helyet foglal.
A washingtoni központú, ám többek között Berlinben, Belgrádban és Bukarestben is irodával rendelkező German Marshall Fund azonban ismert, sőt valóban elismert nemzetközi szervezet, jelentős erőforrásokkal. Alapítását 1972-ben jelentette be Willy Brandt korábbi német államfő a Harvard Egyetemen, a második világháború utáni újraépítést segítő amerikai program, a Marshall-segély huszonötödik évfordulóján. A szervezet teljes neve egyébként German Marshall Fund of the United States, s azt az üzenetet kívánja a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi együttműködés támogatásával propagálni, hogy Amerika és Európa „együtt erősebb”. Ennek érdekében támogatnak civil és egyéb kezdeményezéseket.
A szervezet donorlistája igen bőséges, a 2020-as pénzügyi évben egymillió dollár feletti összeget biztosított számára a német, a svéd és a norvég külügyminisztérium, továbbá a Robert Bosch Alapítvány.
Ily módon közvetetten és áttételesen, de e szervezetek is pénzelik immár a saját bevallása szerint eddig civil adományokból tengődő, komoly stábbal dolgozó Partizán működését. Az igen sikeres csatorna a különböző szórakoztató és egyéb tartalmak mellett kifejezetten politikai agendát is fenntart, például készített kihelyezett helyszíneken is forgatott vitasorozatot a baloldali előválasztás során, a kezdeményezés népszerűsítése céljából, továbbá külön műsorfolyamot szentel az úgynevezett billegő körzeteknek. Az Oligarchia című produkcióval „a Partizán 25 városon, illetve az azokat körülölelő településeken keresztül mutatja be a korrupció mértékét és milyenségét, valamint a jelenlegi politikai helyzetet Magyarországon”.
Megírtuk: Fekete-Győr András gyenge előválasztási eredményeit a szakértők a hírhedt Partizán-interjúhoz is kötik. Forrásaink szerint az exelnök a párton belüli meggyengülését, majd bukását is részben ennek köszönheti. A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek ellenben sokat dobott az imázsán a Partizán-interjú. Az előválasztást megnyerő politikus nemhiába köszönte meg több alkalommal is a csatorna stábjának az előválasztásba fektetett munkát.
A Partizán alapítója, műsorvezetője a Közös Ország Mozgalom nevű ernyőszervezettel 2018-ban már megpróbálta a taktikai szavazás és az ellenzéki vokskoordinációt meghonosítani az országban, a kormányváltás érdekében. A szervezetet beszámolója szerint részben külföldről finanszírozták.