Friedrich Merz a CDU új elnöke

2021. december 17. 14:16
Egyértelmű győzelmet aratott a párt konzervatív szárnyához sorolt jelölt.

Megvan, ki lesz a német Kereszténydemokrata Unió új elnöke: Friedrich Merznek harmadik nekifutásra sikerült elhódítani a címet. A párt péntek délután, Berlinben jelentette be ezt. Az elveszített szeptemberi választást követően lemondott a párt eddigi elnöke, Armin Laschet, ezt követően pedig úgy döntött a párt vezetése, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a párttagokra bízza a következő elnök személyének kiválasztását.

Friedrich Merz a szavazatok 62,13 százalékát szerezte meg.

Az elnökségre hárman pályáztak: Helge Braun, Friedrich Merz és Norbert Röttgen. Braun korábban a kancelláriaminisztériumot vezette, és a Merkel-tábor favoritjának számított. Merz és Röttgen még nem viseltek választott tisztséget. A jelöltekről bővebben tematikus cikkünkben olvashat.

Elnökvadászat a CDU-nál – ki kerül a Kereszténydemokrata Unió élére? A Merkel-éra továbbra sem zárult le, mégis már a harmadik vezető keresheti majd a formáció új irányát a tizennyolc éves korszak után. Összefoglaló az elnökjelölti kasztingról.

A 250 ezer párttag részvétele mellett zajló választás online és levélben zajlott. Friedrich Merztől, a megválasztott elnöktől sokan azt várják, hogy határozottabb jobboldali arcélt ad a CDU-nak. Merz a kampány során azt ígérte, hogy középpárti politikát fog folytatni.

Merz azt mondta, hogy bátorítja az eredmény. A győztes Friedrich Merz megköszönte a pártvezetés és csapata munkáját, és gratulált a másik két jelöltnek.

 

Fotó: KAY NIETFELD / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés