2002-ben indult újra a magyar nyelvű oktatás a településen. Ma kilencvenkét diák tanul az iskolában. Eltekintve néhány kivételtől, a gyerekek többsége vegyes házasságból származik. „A vegyes családokban otthon csak akkor van esély a nyelv megtanulására, ha az anya magyar” – magyarázza Marika. Bár a helyi magyar közösség hivatalosan nyolcszáz főt számlál, közülük csak két-háromszáz beszél jól magyarul. Az iskola így fontos szerepet játszik a gyermekek magyarságának megtartásában. Népszerű a magyar iskola az ukrán családok körében is: az oktatás színvonala mellett a nyelv elsajátítását is jó lehetőségnek tartják. „Az osztályban van egy ukrán gyerek, nagyon jó a felfogása, sok mindent megtanul, gyorsabban fejlődik, mint a két teljesen magyar gyerek” – meséli a tanítónő.
A feladat azonban nem könnyű. „A gyerekek egymás között nem igazán beszélnek magyarul, könnyebb az ukrán, jobban ki tudják fejezni magukat. Alapdolgokat megtanulnak, azonban a toldalékolást, a nyelvtant, a helyesírást nehezebb elsajátítani, ha nem anyanyelvi környezetbe születnek bele – magyarázza Marika. – A legnagyobb baj, hogy itt hallják a nyelvet, de máshol sehol.”
Később a folyosón elcsípem Szenek Margarétát, Babus nénit, aki tíz éve irányítja a helyi Katolikus Karitász munkáját. Szívesen mesél. Egykor ő is – akkor még ukrán – óvodában dolgozott. „A rendszerváltás előtt minden magyarnak szerepelt a személyi igazolványában, hogy nemzetisége: magyar. Azóta csak annyi szerepel, hogy ukrán állampolgár. Mink most mind ukrán állampolgár vagyunk” – panaszolja. A rendszerváltozás után az óvodát bezárták, és a férje is munkanélküli lett. A családdal Szegedre költöztek, ahol mindannyian kaptak munkát. „Úgy alakult, hogy a férjemnek honvágya volt, mindig vágyott ide, vissza is jöttünk, de a fiaim ott maradtak. Most már húsz éve kint vannak, és mi itt vagyunk” – meséli Babus néni, és közben elcsuklik a hangja. Sok fiatal hagyja el Kőrösmezőt. „Elmennek, mert nem látnak itt semmilyen jövőt. Igyekeznek kivinni a családot is. Lengyelországba, Magyarországra, Csehországba. De van, aki Angliába megy. Mennek, ott elhelyezkednek, dolgoznak, és nem jönnek vissza.”
Az emberek többsége nehéz anyagi körülmények között él. „Korábban volt egy szőrmegyár, az a rendszerváltáskor megszűnt. Egy másik gyárat is bezártak. Ami maradt: kórház, iskola – mind állami, de az állam nem nagyon ad pénzt. Van erdészeti vállalat. Az működik, mert sok erdő van. Más nincs itt, Kőrösmezőn. A nyugdíjasok valahogy megélnek a nyugdíjból, a fiatalok elmennek külföldre dolgozni” – mondja Szenek Margaréta.
„A nyugdíj átlagosan kétezer hrivnya, a minimálbér hatezer. Az még jó, ha valakinek van munkahelye. Sokaknak nincs.” Magyar pénzre átszámítva az átlagnyugdíj mintegy huszonnégyezer, a minimálbér bő hetvenezer forint. A Katolikus Karitász igyekszik segíteni a rászorulóknak tűzifával, a villanyszámla kifizetésével, élelmiszerrel és gyógyszerrel. Sokat számítanak a magyarországi támogatások. „Ha nem lenne támogatás az anyaországból, akkor nem tudom, hogy mi lenne az iskolával és az óvodával. Ukrajna nem segít semmit” – hangsúlyozza Babus néni.