Sorban újulnak majd meg a kastélyok és várak

2021. december 10. 17:30
Gulyás Gergely azt mondta: ezek az épületek hirdetik, hogy a kulturális nagyság nem csupán a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek is a része.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram első ütemében 60 milliárd forint ráfordításával 30 műemlék, 18 kastély és 12 vár nyeri vissza régi szépségét – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Bajnán. Gulyás Gergely a bajnai Sándor-Metternich-kastély ünnepélyes átadásán elmondta, hogy a kastélyfelújítási projekt, amely több mint 2,28 milliárd forintból valósult meg 2018 és 2021 között, egyszerre műemlékvédelem, gazdaságfejlesztés és közösségépítés. Hozzátette, a beruházásokkal nemcsak régi szépségüket nyerik vissza történelmi épületeink, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy adottságaikhoz méltó módon megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek. Ezek az épületek hirdetik, hogy a kulturális nagyság nem csupán a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek is a része – hangoztatta a miniszter.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa arról beszélt, ahhoz, hogy ez a kastély a mostani állapotába kerüljön, nagyon hosszú utat kellett bejárni, az épület 46 évig funkció nélkül állt, nem volt fűtve, nem használták. Megjegyezte, hogy a kastély reneszánsz alapokon nyugvó épület, amelyben 90 centiméter magasan ez megtalálható. Az esemény házigazdája Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az európai uniós támogatás összege 1,723 milliárd forint volt, amelyhez a magyar kormány 557 millió forintot tett hozzá. Közölte, az előkészítési munkálatok, a tervezés 2016-ban kezdődött meg, a kastély felújítása és a kiállítás berendezése pedig 2018 és 2021 között valósult meg.

(MTI, fotó: Bruzák Noémi)

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, de ez nagy baj:-))) lopott, korrupciós pénzből újítják fel, ahelyett, hogy eladnák valami külföldinek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés