Schilling Árpád is úgy érezte, meg kell szólalnia: „Bizony ki kellene állnunk Benjamin Netanyahu ellenében is”

„A féligazság meg végső soron a háborúskodás melegágya” – fogalmazott a rendező.

„A Fidesz akár profitálhat is az ügyből” – véli az ügyvéd, egykori országgyűlési képviselő.
Schiffer András a Heteknek nyilatkozott Völner Pál kapcsán. Ismeretes: kedden Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész, valamint már az államtitkár is bejelentette: lemond korábbi pozíciójáról, és vállalja az ügy politikai következményeit. Az ügyről bővebben ide kattintva olvashat.
Az ügyvéd, volt országgyűlési képviselő úgy véli, a Fidesz akár profitálhat is az ügyből.
Schiffer emlékeztet: az ellenzéki retorika eddig az volt, hogy a Fidesz-kormány „mindenek felett áll, diktatúra van, a legfőbb ügyész fedezi a bűnözőket”. A volt országgyűlési képviselő álláspontja szerint viszont a legfőbb ügyész „most, a választási kampány előtt kikéri egy fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár mentelmi jogát”.
– fogalmazott.
Schiffer hozzátette, hogy az ellenzéknek „innen nehéz nyerni, hiszen a Fidesz könnyen mondhatja – mint ahogy mondja is –, hogy a jogállam működik és a legfőbb ügyész pártatlanul üldözi a korrupciót”.
Nyitókép: Földházi Árpád