A Politico minden évben, különböző szempontok alapján „osztályt” állít össze a következő év várhatóan legfontosabb embereiből. Ez alkalommal két magyar politikus is rákerült a listára: Orbán Viktor és Márki-Zay Péter.
A lista élén Mario Draghi olasz miniszterelnök áll, a „politikus technokrata”. A cselekvők között sorolják fel Olaf Scholzot, az új, szocdem német kancellárt, Emmanuel Macron francia elnököt, Frans Timmermans bizottsági alelnököt és Laura Codruța Kövesit, a román uniós főügyészt.
Az „álmodozók listáján szerepel Anne Hidalgo párizsi szocialista polgármester, Ursula von der Leyen bizottsági elnök, és itt szerepel Márki-Zay Péter is. A Politico „régi konzervatívnak” nevezi a hódmezővásárhelyi polgármestert, aki „le akarja vadászni” Orbán Viktort.
A lap szerint Márki-Zay az „eurokraták nagy reménye”,
akik unják már, hogy Orbán az ő törekvéseiket tapossa el. Az ellenzék kormányfőjelöltje a Politico szerint barátságosabb alternatívát jelent Brüsszelnek Orbánnál: határozottan EU-párti, folyékonyan beszél angolul, franciául és németül. A lap úgy látja, Márki-Zay egyensúlyozó mutatványa most kezdődik: úgy kell összetartania a nagyrészt baloldali koalícióját, hogy nem idegenítse el a konzervatív választókat, akiket elcsábíthatna a Fidesztől.