Nyílt levél Laár András barátomnak

2021. december 9. 20:23

Galla Miklós
Facebook
A gyűrűt végleg add nekem.

„Kedves Andris!

Nagyvonalú felajánlásodat köszönettel elfogadom. Ezzel a mélyen emberi, mérhetetlen tisztességről árulkodó gesztussal visszamenőleg is hitelesíted azokat a színházi esteket, amelyeket együtt hoztunk lére, és azokat a dalokat, melyeknek a zeneszerzője én vagyok, a szövegírójuk pedig Te. Ma is boldogan éneklem színpadon a Bár lennék súlylökőt éppúgy, mint a Mentők!-et és a Ha jegy nélkül utazolt. Közös szerzeményeinket. Karinthyval nekem is gyerekkoromban kezdődött a kapcsolatom, mégpedig a Tanár úr, kéremmel. Olvastam.

Neked köszönhetem, hogy humorista lettem, hiszen a Te zseniális verseidre épült az első est, amelyben konferansziéként kinőttem magam.

Egy kis igazítást azonban kérek: a gyűrűt végleg add nekem. Egyrészt öt hónapig hitegettek azzal, hogy megkapom, le is mérték hozzá az ujjamat, másrészt a gyűrű alapításakor azt fektették le az Alapító Atyák, hogy annak jár a Karinthy-gyűrű, aki a Rádiókabaré műsorában jól teljesít. Én az utóbbi négy évben szorgalmasan, tisztességesen és precízen dolgoztam a Rádiókabaréban. Ja, és folyamatosan. Veled ott – sajnálatomra – nem találkoztam.

Andriskám, soha, sehol nem meztelenkedtem nyilvánosan. Egy rágalmazó színészecske akar engem mindenáron lejáratni, vélhetően hamisított bizonyítékokkal. A tehetségtelenség bosszúja a tehetség ellen.

De Andriskám, mi tehetségesek vagyunk! Mi, mind a ketten! Te meg én! Boruljunk egymás nyakába, és szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!

Nagyon köszönöm! Sok szeretettel üdvözöllek: Miklós”

Fotó: Galla Miklós, Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megkapta, most már kussoljon Galla úr.

https://index.hu/fomo/2021/12/..

Már rég. Laár is azért adja oda neki.

Galla, ha jól tudom, fellépésként, a Toldi mozi közönsége előtt megmutatta, merre van a kifelé a népszerűségből. Van róla fénykép.

Érdekes, h. nem tudja belátni, h. túllépett egy határt és h. valamit mégis kell számítson a gyűrű oda ítélésekor a Rádiókabarén kívüli működése is.

Társdalomban élünk, alkalmazkodni kell általánosan elfogadott normákhoz. Kétség esetén bele lehet gondolni, mi lenne, ha mindenki ezt v. azt megtenné, esetleg rendszeresen.

Igen, a neve felmerült. Azután kiderült, h. még mi része a munkásságának. Jobb lett volna, ha előbb derül ki.

Nem vitás, h. végül NAGYON jó helyre került a Karinthy gyűrű. Jobb lett volna, ha Galla neve fel sem merül. Mindegy. Minden jó, ha jó a vége. Galla pedig tartózkodjék a jövőben a magát a köz előtt leplezetlenül mutogatástól. Még neki sem való.






Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés