Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Cseh Katalin nemcsak gyáva gazember, hanem az árulkodó óvodás szintjén megrekedt ostobácska is.
„Cseh Katalin az Európai Bizottsághoz fordul Völner-ügyben. Fontos mondat ez. Benne van a magyar közélet minden abszurditása. Különösen akkor, ha mellétesszük a másik hírt aznapról, miszerint házkutatást tartottak a momentumos Cseh Katalinék többmilliárdos korrupciós botrányához köthető cég telephelyén.
Gombaként sötétben tartott ostoba vidékiként azt gondolnám, ha valakire rávetül annak a gyanúnak az árnyéka, hogy olyan cégháló szövi körbe, amelynek tagjai csalárd módon összejátszottak uniós források lenyúlása érdekében, az a vizsgálat lezárultáig nem ugrál. Nem vesz a szájára senkit, még akkor sem, ha történetesen azt a valakit is korrupcióval gyanúsították meg. Inkább lemond tisztségeiről, ha képviselő valahol, felfüggeszteti a mentelmi jogát, visszautasítja a vádakat, és aláveti magát az eljárásnak. Mint ahogy azt Völner Pál tette.
De Cseh Katalint más fából faragták. Ő már a jövő embere, aki minden gátlás nélkül kampányol a közpénzek megengedhetetlen felhasználása ellen, miközben milliárdos tételben tűntek el közpénzek a környezetében. Szemrebbenés nélkül vádaskodik mással szemben, és eszébe sem jut hátrább lépni, hanem minden kapcsolatát politikai ellenfelei lejáratására használja a nemzetközi porondon is.”
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán