„Tizenhat év után, mától új kancellárja van Németországnak, miután a Bundestag hivatalosan is megválasztotta Olaf Scholzot. Gratulálok neki és a koalíciós kormánynak, és bízom benne, hogy közösen dolgozhatunk majd egy olyan erős Európai Unióért, ami megvédi a jogállamiságot és a közös, európai értékeinket mindennél fontosabbnak tartja. Új korszak kezdete ez. Jól mutatja a prioritásokat, hogy a kormánykoalíció szerződésében önálló fejezet szól az Európa-politikán belül a jogállamiság védelméről.
Külön öröm, hogy a koalíció tagjai a német liberálisok is, akik pártunk, a Momentum szövetségesei, és akikkel az EP-frakciónkban eddig is sikeresen dolgoztunk együtt. A zöldekkel együtt ugyanis ők képviselik a legerőteljesebben a jogállamiság védelmét, és azt, hogy fel kell lépnünk a demokratikus értékek lábbal tiprói ellen.
Az új német vezetés egyértelműen egy erős és egységes Európában hisz, miközben szakítani terveznek Angela Merkel azon gyakorlatával, amelyik a gazdasági érdekeket gyakran az értékek, a demokrácia és az emberi jogok védelme elé helyezte.