Bige állítja, nem igaz, hogy megkárosította a magyar gazdákat, épp ellenkezőleg

2021. december 1. 13:28
A Forbes közli a „műtrágyakirályként” elhíresült oligarcha Nagy Istvánnak írt nyílt levelét, amelyben a milliárdos úgy fogalmaz, az agrárminiszter becsapja és félrevezeti a magyar mezőgazdasági termelőket és a közvéleményt.

Bige László sajtósa egy nyílt levelet jutott el a Forbes-hoz, ám mielőtt ezt közölte a lap, megvilágított néhány körülményt, mondván, a péti Nitrogénművek tulajdonosa körül mostanában sok minden történik. Mind a kormány, mind pedig a politikai szerepet vállaló Bige attól tart, az elszálló gázárak miatt ellátási gondok alakulhatnak ki, hiány lehet a műtrágyapiacon. A péti üzem már korábban közölte, ennek ellenére sem állnak le, ugyanakkor félő, hogy a magyar gazdák nem jutnak majd műtrágyához így sem. Az agrártárca már közölte, hét végéig bejelenti, hogyan megy elébe, hogy ne legyen hiány műtrágyából a magyar piacon.

Hatóságok kontra Bige

A felek közötti feszültség ezért is nő, a kormány a benzinárstop kapcsán már megmutatta, hogyan vágja át a gordiuszi csomót, ha a lakosság megérez valamit az Európában elszabaduló energiaárakból. A Forbes emlékeztet:

  • 2018 novemberében razziát tartottak a szolnoki kénsavgyárában hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt;
  • 2019 nyarán a hatóságok leállították a szolnoki üzemet, utóbb a bíróság döntése értelmében újraindulhatott a munka;
  • 2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel valamint 700 millió forint vesztegetési pénz elfogadásával vádolja az ügyészség, a vádhatóság pedig börtönt kért a milliárdosra – ez az ügy már a Nitrogénműveket érinti, az ügyészség szerint Bige arra játszott, hogy pénzt tudjon kivenni vállalkozásaiból;
  • A GVH hatévnyi nyomozás után megállapította, a hazai műtrágyapiac több szereplője kartellezett, Bige hat cégére is komoly bírságot, összesen  11 milliárd forintnyi büntetést róttak ki, amit már egy Nitrogénművek méretű cég is megérez. 

A három ügyre Bige rendre úgy hivatkozik a lap szerint, hogy azok egy összehangolt támadás elemei, a NER és a hatalom akar leszámolni vele, mert mikor megüzenték neki, hogy adja át a gyárát, akkor ő nemet mondott. Az előválasztás előtt Bige egyre többször mondott véleményt politikai ügyekben, ami korábban nem volt szokása, valamint továbbra is kitartott amellett, hogy valójában Csányi Sándor áll az ellene zajló ügyek mögött és Orbán Viktor kormányfő adott minderre engedélyt. 

A nagyvállalkozó az ellenzéket támogatja

Közben Bige beállt az ellenzéki előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter mögé, kampányát támogatta – ilyen kaliberű nagyvállalkozó nyíltan nemigen állt ki az ellenzék mögött, ilyet legfeljebb csak 2010 előtt láttunk. Közben a Nitrogénművek a gázárak elszállása miatt valóban nehéz helyzetbe került, mivel a földgáz a műtrágyagyártás egyik legfontosabb alapanyaga. Szerte Európában több üzem is leállni kényszerült, itthon az ipari fogyasztókra nem vonatkozik a rezsicsökkentés.

A megemelkedett gázár emeli a műtrágya árát is, ami nehéz helyzetbe hozhatja a gazdálkodókat és tavasszal újabb áremelkedésben csapódhat le,

miközben az élelmiszerárak már így is alaposan megemelkedtek. 

A Forbes ezt követően sorra veszi a kormány lépéseit. Többek között azt, hogy november 16-án a műtrágyapiac kereskedőit egyeztetésre hívta az agrártárca arról, „hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya ára”; a minisztérium mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaságszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) is azzal vádolja Bigét, hogy lekorlátozta, meddig szolgálja ki a magyar vevőket, visszaél a helyzetével; az állam korábban azt közölte, akár a gyár üzemeltetését is átveheti és a termelést ellenőrzésük alá vonják; az agrártárca most összeírja, mennyi „kárt okozott Bige a magyar gazdáknak”;

Megírta a levelét

Majd ezután jön a cikkben Bige Nagy Istvánnak írt nyílt levele, amelyben közli, hogy az agrárminiszter „becsapja és félrevezeti szándékosan vagy tudatlanul a magyar mezőgazdasági termelőket és a közvéleményt”. Majd azzal folytatja, hogy a termelők, akik nem vették, vagy veszik meg a műtrágyájukat belföldről vagy importból, legkésőbb december elején nagyon rosszul fognak járni, mert lényegesen drágábban fognak hozzájutni, ráadásul nem biztos, hogy lesz elegendő.

Ezt követően leírja, hogy Európában nincs elegendő földgáz, a hideg napok decemberre, januárra, februárra várhatóak, és attól függ a gazdáknak a műtrágya ára, hogy mennyire lesz hideg és mennyi ideig. Majd cáfolni igyekezett azt, hogy megkárosították a magyar gazdákat a magas műtrágyaárakkal 2009-2016 között.

Azt állítja, Nyugat-Európához viszonyítva majdhogynem mindig olcsóbb volt a műtrágya Magyarországon,

mint Németországban. Ez azt jelenti, hogy mintegy harmincmilliárd forinttal segítettek a magyar gazdáknak az olcsóbb műtrágya eladásával németországi kollégáikhoz viszonyítva, állítja Bige a lapban közölt levelében. 

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bige adja el gyorsan a pohos egyik lölőjének mindenét szaré-hugyér, oszt március 15-én még egy tiszti érdemkereszt is leeshet neki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés