Rétvári: Már 840 település működtet bölcsődét

2021. november 28. 8:47
A kormány családpolitikájának eredményeként ma 840 település működtet bölcsődét, a 2010-es 326 települési bölcsődéhez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton Őrbottyánban.

Rétvári Bence az őrbottyáni Gyermeksziget Bölcsőde ünnepélyes átadásán arról beszélt, hogy a kormány több mint 400 millió forinttal támogatta a gyermekintézmény építését, de már folyamatban van a következő bölcsőde tervezése is, akárcsak a környező településeken, ahol szintén olyan gyorsan telnek meg a bölcsődei férőhelyek, hogy az egyik bölcsőde építését követi a másik.

Elmondta, hogy országosan jelentősen megnövekedett a házasságkötések száma is,

amíg 2010-ben 35 500 házasságkötés történt, addig 2020-ban már 67 ezer. A teljes termékenységi arányszám, amely a gyermekvállalási kedvet mutatja, a 2010-es 1,2-ről mostanra 1,59-re emelkedett, amelyet 10 év erőteljes családpolitikájával sikerült elérni – fűzte hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta, hogy az új bölcsődével 13 új munkahely és 48 új bölcsődei férőhely jött létre.

A parlamenti államtitkár beszélt arról is, hogy Őrbottyán az elmúlt években különböző beruházásaira, iskola, óvoda, bölcsőde és más infrastrukturális fejlesztésekre több, mint egymilliárd forint támogatást kapott, amiben még nincs benne az épülő általános iskolához nyújtott kormányzati támogatás.

(MTI)

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bajnai csökkentette a gyes idejét bölcsődei helybővítés nélkül.
Nagyon látszik a két kormány közötti különbség.

Ha nem lenne ennyire korrupt-lopós az Orbán-kormány, - Hillary Clinton is megmondta, hogy Ujhelyi nevű világhírű szoci politikusról ne is beszéljünk, - akkor pontosan 840 bölcsőde árát lopta volna el.
És akkor ma nem lenne 840 új bölcsődéje Magyarországnak.

Nemkicsitnagyonmiazhogynagyonis fájt.
És újra fájna. Bajnai is a sötétből intézi a dolgokat, mint Gyurcsány.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés