„Most valahogy nehéz elképzelni a téli napforduló, Jézus Krisztus szimbolikus születésnapja akolmeleg ünnepét. A koronavírus negyedik hullámos támadása egyre több ember életét veszélyezteti, az európai országok egyre szigorúbb, már-már drákói szabályozásokat vezetnek be, és már Magyarországon is megnehezült az élet. Lassan mindenhol maszkot kell viselni, és elképzelhető, hogy jönnek további szigorítások, ha nem sikerül a járvány terjedésének gátat vetni.
Biztató, hogy az emberek a most tartó oltási akciót kihasználva, hosszú sorokban várakoznak az oltópontok előtt, fölismerve azt a tényt, hogy a vírus elleni védekezésben a harmadik – emlékeztető, megerősítő – oltásnak életvédő szerepe lehet. Akit a téma mélyebben érdekel, vagyis még nem sikerült eldöntenie, hogy fölvegye-e a harmadik oltást (és melyiket) vagy se, mert többféle szakvélemény kering a nyilvánosságban – az egyik szakértő a harmadik oltásra biztat, a másik inkább lebeszél róla –, annak ajánlom figyelmébe a Demokrata mai cikkét. Melynek végső tanulsága az, bár nem akarnám lelőni a poént, hogy teljesen mindegy, milyen, csak oltás legyen, mert nagy a baj.