Dán hadihajó legénysége keveredett tűzharcba kalózokkal a Guineai-öbölben

2021. november 25. 14:11
Négy kalóz vesztette életét, egy pedig megsebesült.

A dán haditengerészet csütörtöki tájékoztatása szerint a szerdai incidens során az Esbern Snare nevű, egyebek között helikopterrel is felszerelt dán fregatt Nigéria déli partjainál bukkant a kalózokra, akik tüzet nyitottak rájuk. A közlemény kiemeli, hogy dán részről először csak figyelmeztető lövéseket adtak le, majd az ilyenkor szokásos protokoll szerint jártak el.

Trine Bramsen dán védelmi miniszter a Ritzau dán hírügynökségnek hangsúlyozta, hogy az Esbern Snare fontos feladatot lát el azzal, hogy biztosítja a térségen áthaladó kereskedelmi járművek védelmét.

A térségen naponta körülbelül 40 dán felségjelű hajó halad át, Koppenhága pedig márciusban jelentette be, hogy az áthaladások biztosítására járőrhajókat küld oda. A gyakori kalóztámadások miatt az Angolától Szenegálig húzódó, közel 2,35 millió négyzetkilométeres Guineai-öböl jelenleg a világ legveszélyesebb térsége a hajók számára. A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) adatai szerint a 2020-ban elkövetett 135 kalóztámadásból 130-at itt hajtottak végre.

(MTI)

Nyitóképen: Az Esbern Snare. Fotó: Stavros Ioannides / PIO / AFP

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vajon a Földközi-tenger embercsempész hajóit miért hagyják?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés