A Média1 alapítójának is szemet szúr a Telex elfogultsága Magyar Péter felé (VIDEÓ)
Szalay Dániel a Magyar Márton nevéhez köthető kontroll.hu kapcsán megjegyezte, hogy „zavaró az álfüggetlensége”.
Kimenekítették egy nő lakásából a Jobbik elnökét – állította kedden a Bors. Jakab Péter a Telexnek jelezte: szokásos fideszes hazugságról van szó, a propagandisták végrehajtják minden idők legmocskosabb kampányát.
Hosszú cikket közölt hétfőn Jakab Péterről a Bors. Ebben az áll, hogy a Jobbik elnöke bement egy lakásba, majd kijött egy, a lap által a „szeretőjeként” emlegetett nővel. A közzétett képeken Jakab Péter, valamint kabinetfőnöke, Molnár Enikő szerepel.
A pártvezér közösségi oldalán tagadta, hogy bármi is lenne kettejük között munkakapcsolaton kívül, közölte továbbá: perelni fog. Mint fogalmazott:
„A hölgy a kabinetfőnököm, akivel baráti a viszonyom, hisz 2016 óta együtt dolgozunk, a lakásban pedig nem azt csináljuk, amit Borkai, hanem azt, amit a feladataim megkívánnak.
Dolgozunk, emberekkel találkozunk, megbeszéléseket folytatunk akár olyanokkal is, akik tartva a rezsimtől, nem szívesen találkoznak velem nyilvános helyen. Hiába, ilyen országban élünk. Ahol az emberek nem mernek politikussal nyilvánosan találkozni, mert attól tartanak, hogy megfigyelik őket. És tényleg.”
Kedden újabb cikkel jelentkezett a Bors. Az írás állítása szerint Jakab kocsija „ahogy hónapok óta annyiszor, most is ott állt élettársa lakása előtt”. Azt is hozzátették, Jakab hónapok óta „bujkál” itt „családját és a közvéleményt megtévesztve”. A cikkhez egy videót is csatoltak, amelyen Molnár Enikőt kérdezik arról, hogy bent van-e a lakásban Jakab, s hogy miért bujkálnak. Jakab kabinetfőnöke úgy reagált:
Hozzáfűzte, nincs a lakásban Jakab, a szóban forgó lakástól néhány lépésre van a pártelnök albérlete, és ezt bizonyára tudják a Bors munkatársa is, mert nemrég ott is készítettek felvételeket. A lap munkatársa ezt kétségbe vonta, megkérdezte, hogy akkor miért itt és miért nem a másik lakásnál parkol a pártvezér szolgálati autója. Molnár azt mondta, valószínűleg azért, mert Jakab itt talált parkolóhelyet. Hozzáfűzte ugyancsak, nagyon sokan szoktak feljárni a lakásba munkaügyben, de ez még nem jelenti azt, hogy neki bármilyen kapcsolata lenne ezekkel az emberekkel.
Bors a kora reggeli fotókat követően délután készült képeket is közzétett. Ezeken látható, ahogy Jakab távozik a lakásból, majd egy újabb videón arról kérdezik a pártelnököt, hogy éjszaka szokott-e dolgozni a lakásban; hogy van az, hogy szerintük este érkezik, reggel távozik a lakásból.
A Jobbik első embere kedden nyilatkozott a Telexnek. „Vasárnap éjszaka érkeztem meg Miskolcról, és miután nem volt parkolóhely az albérletem előtt, a tőlem kb. 3 percnyi sétára található Csóka utcán tettem le az autót, hogy onnan vigyék el másnap kereket cserélni. Az éjszakát az albérletemben töltöttem, ott adtam interjút fél nyolckor a Spirit Fm-nek,
A ház előtt várakozó propagandistának pedig nagyon készségesen válaszoltam. Minden egyéb szokásos fideszes hazugság, amivel a propagandisták végrehajtják a kormány által beígért, minden idők legmocskosabb kampányát.”
Nyitókép: Facebook