Kötelező védőoltást, most!

2021. november 22. 19:49

Balavány György
24.hu
Ami a dolog erkölcsi részét illeti, hát az is van neki.

„Tehát – véleményem szerint – a koronavírus elleni kötelező védőoltást is be kell vezetni. Most. Sokkal inkább, és sokkal előbb, mint újabb kijárási korlátozásokat meg bezárásokat előírni.

Ne a munkáltatókra tolja a kormány ennek a felelősségét, hanem rendelje el ő maga 12 év felett. Tessék ennek megfelelően a Btk.-ban, a közegészség elleni bűncselekmények körében, a járványügyi veszélyeztetéshez odabiggyeszteni a koronavírus elleni védőoltás megtagadását, valami nem túl kemény, de azért komolyan vehető büntetési tétellel. (Kapjon persze mentességet az, aki igazolni tudja, hogy egészségi állapota miatt ellenjavallt számára a vakcina, például olyan autoimmun betegsége van, amire nem tanácsos ráoltani.)

Ami a dolog erkölcsi részét illeti, hát az is van neki. Él itt hatmillió ember, aki beadatta magának az oltást, vállalva a vele járó kellemetlenséget. Én is beadattam, háromszor. És hordom a maszkot, bár utálom. De 

  • nem azért oltakoztunk, hogy újra karanténban kelljen rohadni hónapokat,
  • nem azért, hogy megint bezárjanak a boltok, és elő legyen írva, hogy hányra érjünk haza,
  • és nem azért, hogy egy ország gazdasága bénuljon meg ismét, ezúttal épp a gejzírszerű áremelkedések közepette,
  • hanem azért, mert szeretnénk újra normálisan élni.

Szóval elsősorban nem az oltást elhárítók jogait kéne védeni ahhoz, hogy – akár akaratlanul is – veszélyeztessék önmagukat és az országot, hanem az oltást vállalók  jogait kellene védeni, hogy szabadon utazhassanak, vásárolhassanak, szórakozhassanak, dolgozhassanak.

Nota bene a kötelező oltás – végső soron – nem kiszúrás senkivel. Még azokat is megóvhatja a betegségtől, az idő előtti haláltól, meg persze a mindnyájunk életét megkeserítő restrikciós hatásoktól, akik saját belátásuk szerint nem oltatnák be magukat.

Ki tudja, talán egyszer még hálásak is lennének érte.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 316 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát ezt sem gondoltam volna, hogy ezzel a Balavánnyal valaha szóról szóra egyet fogok érteni valamiben.

Akkor sem értettem egyet vele, amikor jobboldalinak adta ki magát, nemhogy most. De ebben igaza van és az a sok barom, aki a szabadságjogaira hivatkozik, előbb olvassa el John Stuart Mill klasszikusát, mielőtt kinyitja a száját. Az egyén szabadsága Robinsont kivéve mindenkor csak mások szabadságához viszonyítva értelmezhető. És most túl sok itt köztünk a rozzant agyú robinson.

Szerinted mi a különbség két haldokló között? Az egyik azért haldoklik, mert beoltatta magát, a másik meg azért, mert nem.....

Az oltásellenes baloldal :DDDDDDDDDD

Hogyne, így van. Viszont 4 évenként szabad választások vannak. Az a kormány, amelyik szeretne, egyébként a törzs-választói akaratának megfelelően, tovább kormányozni, ezt sem itt, a szegény Keleten, de még a gazdag Nyugaton sem lépheti meg.

A magyar közhangulat oltás-ellenes felszítása az ellenzék műve, azé az ellenzéké, amelyik kezdettől bevallottan azt szeretné, ha minél rosszabb lenne a helyzet, mert biztos abban, h. az elkergetett Fidesz után az ő idejük jönne el. Minden undorító lépésük ebben a tárgyban EZT igazolja, a felfoghatatlan vágyat a minél több áldozatra és emellett minden fórumon a bizonytalanításuk folyik az oltással kapcsolatban.

Gratulálok a szavazóiknak.

Tényleg nem vagyok egy agytröszt, de a Fidesz és az ellenzék viszonyulása az oltáshoz eléggé különböző. Aki ezt nem észleli, az nem is akarja. Ennyi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés