Megbüntettek egy családot, mert túl korán tették ki a karácsonyi fényeket

2021. november 20. 21:29

A családfő elmondta, nem fogja leszereltetni a díszkivilágítást.

2021. november 20. 21:29
null

Egy floridai család azért került bajba, mert túl hamar tették ki a karácsonyi fényeket – írja az Index. A Moffa család egy ezzel foglalkozó céget bízott meg azzal, hogy Tampában lévő házukat november 6-án feldíszítsék.

Néhány nappal később levél érkezett a környék lakóközösségétől, hogy amennyiben nem szerelik le azokat, naponta száz és ezer dollár (30 ezer és 300 ezer forint) közötti bírságot kell fizetniük.   

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon

A fordulat hetei: a baloldali közvélemény-kutatók bemondták, melyik párt nyerte az őszt Magyarországon
Tovább a cikkhezchevron

A lakóközösség ügyvédje elmondta, hogy a szabályok szerint hálaadás, vagyis november negyedik csütörtökje előtt nem szabad felszerelni a dekorációt. A család felajánlotta, hogy addig nem kapcsolják fel a fényeket, de a közösség nem volt együttműködő.

A családfő elmondta, nem fogja leszereltetni a díszkivilágítást.

A cégnek csak ez a nap volt jó, én pedig nem tudok felmászni a tetőre” – mondta, hozzátéve, hogy nem tudott róla, hogy szabályellenes, amit csinálnak. 

Kép: Pixabay (csak illusztráció)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2021. november 22. 08:03
A "környék lakóközössége" olyan lehet, mint az LMBTQ közösség. Néhány buzi, akinek van számítógépe és nyomtatója.
Válasz erre
0
0
Sajtostallér
2021. november 21. 16:20
Szivárványba kell burkolni az egészet és ha jön a bünti, homofóbiát kell üvölteni...
Válasz erre
1
0
Káj-Ármin
2021. november 21. 16:08
Az advent arra van, hogy készüljünk az ünnepre, és történetesen jövő vasárnap kezdődik... Ehhez képest a boltok már október óta tolják a x-mas-kommercet... Nem tudom a pontos okokat, de miért büntethetik az illetőt Floridában? a) zavaró a szomszédoknak, ha éjszaka is villog a fény? b) a fényeffekt párosul valami gagyi "jingle"-lel, és az megy a szomszéd idegeire?
Válasz erre
1
0
Dunhill67
2021. november 21. 13:31
nagyon régóta írogatom már ide-oda.....az amerikai a világ legbutább népe + a jó dolgukban már azt sem tudják mit csináljanak magukkal :))
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!