Vitairat a képmutatásról és annak káráról
„A román kultúrateremtők – itt Magyarországon talán Mihai Eminescu költő, Petőfi kortársa neve csenghet ismerősen – nagyjából 150 évvel ezelőtt alkották meg a „tartalom nélküli formák” elméletét. Úgy vélték némi joggal, hogy a nyugati minták szervilis másolata nem föltétlenül tesz jót a nemzeti kultúrának (egyesek szerint éppen, hogy akadályozza mindazon tartalmak megszületését, amelyek a kulturális identitás erősödését szolgálnák). Száz évvel később Witold Gombrowicz a Naplójában ír egy eszmefuttatást a lengyel kultúráról: „A szellem a szellem imitációjából születik, és az írónak el kell játszania az írót, hogy végül író lehessen. A háború előtti lengyel irodalom kevés kivétellel nem is volt rossz irodalomimitáció, de ezzel be is fejeztük. E figurák tisztában voltak azzal, hogy a nagy írónak milyennek kell lennie – »autentikusnak«, »mélynek«, »konstruktívnak« –, tehát minden erejükkel azon voltak, hogy e feltételeknek eleget tegyenek; de játékukat megkeserítette, hogy tisztában voltak vele, korántsem a saját »mélységük« és »emelkedettségük« hajtja őket írásra, hanem - ellenkezőleg – azért termelik ki magukban e mélységeket, hogy írók lehessenek. [...) S így lett a háború előtti lengyel irodalom egyre inkább epigon. De az istenadta nép, komolyan véve a maga irodalmát, ugyancsak elámult, amikor látta, hogy »élvonalbeli írói«, akiket a történelmi pillanat a falhoz állított, egyszerre kibújnak a bőrükből, simán áttérnek az új hitre, és egyáltalán úgy táncolnak, ahogy fütyülnek nekik.”
Természetesen mi, magyarok is gondolkodtunk ezen, de ami miatt a román és lengyel példát érdemesnek tartottam felhozni: a lengyelek és a románok sikeresen elvégezték a maguk revízióját. Át tudták lépni a nyugati árnyékot, van karakterük, hozzáadott értékük a világ számára, büszkék arra, akik.
Én lennék a legboldogabb, ha a főigazgatói munkám abból állna, hogy világhírű magyar írók (művészek) lába elé terítem a vörös szőnyeget, és ugyancsak elégedett lennék, ha egy-egy nagyságunk irodalmi emlékezete tízezreket mozdítana meg. Szeretném megélni azt az időszakot, amikor magyar szerzők tucatjait ujjongva olvasom, és annyira jók, hogy alig bírom kivárni a következő remeket.