A forradalmár

2021. november 3. 14:23

Csender Levente

Elfogynak lassan 1956 forradalmárjai. Ilyenkor, október vége felé, november elején felkeresem őket. Vajon mi van velük, élnek-e még? Előkeresem a telefonomból Ferdinandy György amerikai telefonszámát. Hívom. Ezen a számon előfizető nem kapcsolható, mondja a készülék. Vajon mi van vele? Tőle tudok a legtöbbet 1956-ról, a forradalomról, szinte személyes ismerősöm lett Bozsóka elvtárs a Hamzsabégi úti buszgarázsból, Meki, a kecske a garázsból, ahová kiköltöztették őket a lakásukból, mert kellett az elvtársaknak. Hatvanöt éve, épp ezekben a napokban.

A forradalom elsodorta Ferdinandyt is. Az anyja üzent neki, hogy ne menjen haza, mert keresték. Bozsóka elvtárs meg azt mondta, hogy nézze meg a fejlett Nyugatot. Akkor indult el, december 13-án nyugat felé. Először Bécsbe, majd Strasbourgba ment, ahonnan 1958-ban megpróbált hazatérni, de az újság címlapján ott volt Nagy Imre arcképe, akit akkor végeztek ki. Rá is ez várt volna? Ki tudja? Inkább elment még messzebb, Puerto Ricóba, hogy nyugati civilizációt tanítson a rabszolgák unokáinak.

Mindig nevetve mesélte, hogy háromszor nősült, mindig ugyanazt a francia nőt vette feleségül, minden alkalommal lett egy-egy gyerekük. A nő intézte a válást, ő a házasságot. Végül egy kubai lánynál kötött ki, Marinál. Tőle is lett egy gyereke. Vele van azóta is Mari, vigyáz minden lépésére. Már minden gyerek felnőtt. Számos unokája van Dubajtól Puerto Ricóig szétszóródva a világban. Ritkán jönnek össze. A betegsége aztán átkényszerítette Miamiba Gyurkát, ott jobb volt az orvosi ellátás, mint a szigeten.

A rendszerváltás után kétlaki lett. Fél évet Sas­hegyen, fél évet Miamiban töltött. Termékeny időszak volt az életében. A nagy változások kora mindkét kontinensen. Itt, Közép-Európában tanulgattuk a demokráciát, ott meg azzal barátkoztak, hogyan válik Florida spanyol ajkú félszigetté, hogyan lesz kubai polgármestere Miaminak, milyen az itteni és az ottani vendégmunkások élete. Az útpadkára szorult életek érdekelték mindig.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés