Vádat emeltek Blatterrel és Platinivel szemben

2021. november 3. 11:40
Csalás, hűtlen kezelés és okirat hamisítás is szerepel a vádak között.

A svájci Legfőbb Ügyészség (OAG) vádat emelt a Nemzetközi (FIFA), valamint az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) korábban elnökként vezető Joseph Blatterrel, valamint Michel Platinivel szemben kétmillió svájci frank (681 millió forint) jogellenes kifizetésének megszervezése miatt.

Csalás, hűtlen kezelés, okirat hamisítás a vádak között

Az OAG keddi közleménye szerint Blattert csalással, hűtlen kezeléssel, felelőtlen gazdálkodással, továbbá okirat-hamisítással vádolják. Platinivel szemben csalás és okirat-hamisítás szerepel a vádpontok között, továbbá az, hogy tudomása volt, illetve segédkezett a hűtlen kezelésben és a felelőtlen gazdálkodásban.

Az ügyészség kiemelte: Platini – aki 1998 és 2002 között FIFA-tanácsadóként tevékenykedett – 2011-ben jogosulatlanul jutott az összeghez, hiszen a munkájáért már korábban kifizették. „A kifizetés károsította a FIFA-t, és törvénytelenül gazdagította Platinit” – tájékoztatott az OAG.

Mindkettőjüket eltiltották már a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől

A 85 éves Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, az ellene folytatott svájci és amerikai vizsgálatok már évek óta tartanak.

Blattert korábban hat évre tiltották el minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől,

ez októberben lejárt ugyan, de azt már tavasszal újabb közel hét évvel meghosszabbították. A 66 esztendős Platini 2007 elején lett az UEFA elnöke, és a Blatter-ügy után még a FIFA elnöki székére is pályázott. Végül azonban visszalépett, mert nemcsak tanú, hanem

vádlott is lett, ennek következtében pedig az európai szervezet etikai vizsgálatot indított ellene,

majd 2016 elején őt is eltiltották mindenfajta tevékenységtől, ami a labdarúgással kapcsolatos.

(MTI)

Nyitókép: VALERY HACHE, Fabrice COFFRINI / AFP

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nálunk ezek lennének a legmenőbb nemzetierők 10-100 strómannal a zsebükben.
Vagy D-209-es gyurcsányik.

A jogerős büntetésük a térdeplés lesz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés