Márki-Zay Péter bevándorláspárti nézeteket vall
Mint arról korábban írtunk, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Soros Györgyöt is védelmébe vette a migráció ürügyén. „Soros egy nyomorult migránst sem hozott be Magyarországra” – fogalmazott Márki-Zay augusztus 11-i műsorban.
Ezt megelőzően pedig a Kálmán Olga által szerkesztett, Szeretemország című kötetben fejtette ki bevándorláspárti nézeteit.
A könyvben Márki-Zay Péter kérdésre válaszolva leszögezte: „Az integrációnak vagyok a támogatója”. Mint fogalmazott: szerinte „a migráció egy létező jelenség, egyik napról a másikra nem lehet megállítani, teljes mértékben megszüntetni pedig lehetetlen”. Példaként a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Castro idejében Floridába menekült kubaiak kapcsán kifejtette, hogy „egy nagy horderejű amerikai kutatás, és a tudósok azt állapították meg, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére”.
Hozzátette, hogy „amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni (a migrációt – a szerk.), különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen”.