Magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt kell kártérítést fizetnie a román oktatásügyi minisztériumnak és a Kolozs megyei tanfelügyelőségnek – számoltak be szerdán Kolozsváron az ügyet képviselő AGFI jogvédő csoport tagjai. A bukaresti táblabíróság jogerős ítéletben állapította meg azoknak a magyar gyermekeknek a hátrányos megkülönböztetését, akik a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium képzőművészeti tagozatán szerették volna elkezdeni a 2016-2017-es tanévben az ötödik osztályt, ám a tanfelügyelőség és a minisztérium az alacsony gyermeklétszámra hivatkozva nem járult hozzá az osztály elindításához. A bíróság egyben arra kötelezte a minisztériumot és a tanfelügyelőséget, hogy fizessenek személyenként hatezer lejes (432 ezer forint) kártérítést annak a tíz gyermeknek, akinek a szülei az AGFI segítségével perre vitték az ügyet.
A szülők közösen léptek fel
A képzőművészeti osztályba eredetileg 16 gyerek jelentkezett. Az osztály elindításának tanfelügyelőségi elutasítását a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Király Andrásnak sem sikerült orvosolnia. Az érintettek panasza nyomán a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már 2017 áprilisában elmarasztalta a tanfelügyelőséget. Határozatát mind a tanfelügyelőségnek, mind az oktatási tárcának eljuttatta, az ügy mielőbbi rendezését kérve. A CNCD határozatára hivatkozva a sértett gyerekek közül 12-en továbbra is kitartottak a képzőművészeti osztályban tanulás mellett, így szüleik ismét kérelemmel fordultak a tanfelügyelőséghez és a minisztériumhoz, hogy 2017 szeptemberétől a hatodik osztályt képzőművészeti szakon kezdhessék el.