öt nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezést nyújtson be az elsőfokú határozat ellen.
„Abszurd és elfogadhatatlan” indokolás
„Az EMNP és az MPP vezetőinek az indoklás birtokában immár lehetőségük van fellebbezni, melyet határidőn belül meg is tesznek, ugyanakkor emlékeztetnek: a bírósági indoklásban felhozott érv már csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt, az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első” – áll a vasárnapi közleményben.