Együttműködésre ítélve

2021. október 21. 11:13

Tóth Bertalan
Népszava
A feladat nem könnyű.

„Miután véget ért a rengeteg vitával és érzelmi túlfűtöttséggel tarkított előválasztás, van néhány tanulság, amivel szembe kell néznünk. Az egyik, hogy továbbra is együttműködésre vagyunk ítélve. Bár voltak politikusok, akik azt gondolták, hogy az ellenzéki oldalon majd kialakul egy domináns erő, amely vezető szerepet kap, kiderült, hogy ilyen nem lesz. Nagyjából kiegyenlítettek az erőviszonyok a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd szövetség között. Márki-Zay Péter kulcsszereplővé vált, és a Momentum is fontos tényezője lett a politikai palettának. Ebből pedig az következik, hogy tárgyalnunk kell és egyezségre jutni, mert a jövő koalíciója sokszínű lesz, amelyben sem a jobboldaliak, sem a baloldaliak, sem a liberálisok nem rendelkeznek túlerővel. Mindenkire egyaránt szükség van!

Tudom, most sokakban megfogalmazódik a kérdés: vajon miként működhet majd együtt ez a sokszínű ellenzéki szövetség? Hogyan leszünk képesek együtt gondolkodni és cselekedni az egységes Fidesszel szemben? Való igaz, a feladat nem könnyű. Egyrészt az előválasztási kampány során rengeteg indulat szabadult fel a választókban, másrészt markánsan megmutatkoztak a pártok ideológiái közti különbségek. És persze ne legyenek kétségeink: a Fideszben is folyamatosan jegyzeteltek, hogy éket verhessenek közénk. A hazug propaganda már most azon dolgozik, hogy valamennyi különbözőségünkből egy olyan bomlasztó elegyet kotyvasszon, amit visszafröcskölhet ránk. Mindent meg fognak tenni, hogy a különböző ellenzéki táborok egymással szembeni ellentéteit és indulatait előbb csak repedésekké, majd szakadékokká mélyítsék.

A mi közös, történelmi felelősségünk az, hogy megtaláljuk azt a kötőanyagot, ami nemcsak összetartja az ellenzéki választókat, hanem sikerre is viszi őket 2022 tavaszán.”

Nyitókép: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés